HORTHY A SZENT ISTVÁN PARKBAN – TETTESEK VAGY EMBERMENTŐK A VÉSZKORSZAK HÁZFELÜGYELŐI?

VÁLASZ ONLINE
Szerző: ABLONCZY BÁLINT
2024.11.14.

Ádám István Pál történész Házmesterek a vészkorszakban című könyvével nemzetközi szinten is figyelemreméltó kutatást tett le az asztalra. A háború idején húszezer főt számláló korporáció tagjait vizsgálva felülírta a holokausztkutatásban leggyakrabban használt a „tettesek–áldozatok–szemlélők” keretrendszerét. A Park kiadó gondozásában megjelent kötetben magabiztos forráskezeléssel, emberi történeteken keresztül mutatja be, miként lehetett egy házmester egyszerre a Világ Igaza és zsidó vagyon elrablója. Amiképpen azt is, hogy egy budapesti bérház zsidó lakói miért bírták rá keresztény házmesterüket a nyilas pártba való belépésre. Recenzió.

Papp György házmester 1945 késő tavaszán komoly bajba került. A budapesti Szent István park 10. szám alatt található bérház egyes lakói feljelentették a háború végén tanúsított magatartása miatt és állásvesztéssel, sőt börtönbüntetéssel fenyegető rendőrségi nyomozás zajlott ellene. Első látásra Papp pontosan az a típus, amilyennek az utókor a kisnyilas házmestert elképzeli. Állását 1942-ben azért kaphatta meg, mert a faji törvények miatt zsidó származású elődjét elbocsátották. A rendőrségi vizsgálat dokumentációja szerint Papp gyakran tett antiszemita kijelentéseket, a svájci védelem alá helyezett, lakói miatt „zsidónak” minősülő házba nem engedett be menedéket kérőket. Gyakran látták nyilasok társaságában, és csak kenőpénzért volt hajlandó segíteni a ház lakóinak. A rendőrségi vizsgálatot követő népbírósági eljárás azonban meghallgatta a házmester mellett felszólaló bérlőket, s ebből az eljárásból teljesen eltérő kép rajzolódott ki. Papp György 1944 telén titokban visszafogadta és bújtatta származása miatt életveszélyben lévő házmesterelődjét. Valóban bezárta a kaput a menedékért kopogtatók előtt, de egyrészt az 1944 nyara előtt mindössze 60 ember által lakott épületben addigra már 540-en éltek, még a lépcsőházban is emberek aludtak. Másrészt a jövevényeknek nem volt a svájci követség által kiállított védlevele. Amennyiben befogadják őket és ez kiderül, a diplomáciai képviselet megvonja az amúgy is bizonytalan erősségű védelmet – a nyilasok pedig az egész házat szabad prédának tekintik és mindenkit deportálnak. Papp mentőtanúi a házmester antiszemita kiszólásait és nyilas kapcsolatait inkább a ház túléléséhez nélkülözhetetlen stratégia részének tekintették. Arra emlékeztek, a házmester rendszeresen vitt élelmiszercsomagokat a nagygettóba, sőt kapcsolatai segítségével kilenc embert ki is hozott onnan.

„Papp házmester ambivalens viselkedését nehéz integrálni a létező holokauszt-szakirodalomba. Ezek alapján a házmester sokkal több volt, mint passzív szemlélő; ebben a pozícióban aktívan cselekvő személy volt, akinek 1944 Budapestjén lehetősége nyílt enyhíteni vagy megsokszorozni üldözött honfitársai szenvedését. Mivel a legtöbb házmester egyszerre vett részt mindkét folyamatban, nehéz egyértelmű ítéletet alkotni tevékenységükről. Talán túlzásnak tűnhet a megítélésüket Horthyéhoz hasonlítani, de a párhuzam nem alaptalan: a kormányzó egyszerre engedte a vidéki zsidóság deportálását és állította le a fővárosiakét” – foglalja össze az újlipótvárosi házmester történetét Ádám István Pál történész, a Park kiadónál nemrég megjelent Házmesterek a vészkorszakban című könyvében. A holokauszt magyar tragédiájának budapesti jegyzőkönyveként és társadalomtörténeti áttekintésként egyaránt olvasható mű egyik legfőbb értéke éppen az, amire a budapesti Holokauszt Emlékközpontban dolgozó szerző Papp György története kapcsán utal. A történeti kutatás legtöbbször a tettes–áldozat–szemlélő (bystander) hármassággal foglalja össze a holokauszt időszakának szerepeit.

Pedig ez a statikus szemlélet kevéssé alkalmas a hihetetlenül kaotikus és véres korszak leírására.

Magyarországon is sokat írtak már a történészek az áldozatokról, illetve a tettesekről és az embermentőkről. Utóbbiak esetében legtöbbször a külföldi diplomaták és a politikai-társadalmi elit egyes tagjainak tevékenységét vizsgálta a történeti kutatás, pedig az átlagemberek, így a házmesterek mentőtevékenysége is jelentős volt. Elismerésük azonban éppen az ambivalencia miatt problémás, hiszen – mint Papp esete mutatja –, tevékenységüket egymásnak ellentmondó indítékok határozták meg...

ITT OLVASHATÓ