Szerző: BALASSA TAMÁS
2024.11.10.
A múlt és a jelen valóságát készségszinten hajlító NER tizenötödik évében is felkavaró tud lenni az az embertelen szenvtelenség, amivel az Orbán-rezsim az életükért harcoló ukránokra, az ágrólszakadt menekültekre vagy az emberi méltóságukért küzdő melegekre tekint. Arcizomrándulás nélkül gyárt politikai portékát bárkinek az életéből és bárkinek a halálából. A KGB-s tömeggyilkos üzleti partnere, a bumfordi nagyotmondó világraszóló cimborája e latorpolitikának. És már az északkeleti diktátor is igazgatja a nadrágját, még a végén idejön. A kérdés sokadik éve feszítő: meddig követi a tömeg – és magyarázza meg magának – Orbán Viktor eszement ámokfutását?
„Én megadnám magam az oroszoknak!” – mondja egy nyugdíjas magától értetődően a Népszava október 23-i videójában. „Brüsszel, haza! Tisza Párt, haza!” – skandálja egy másik emlékező, cselesen kitántorogva a „Ruszkik, haza!” provokatív párhuzamából, amivel munkatársunk tornáztatja az ellentmondásban vergődő önérzetét. Egy férfi próbálja eltántorítani a nyilatkozattól, negédesen édesanyázva a riportert a budai őszben. „Az orosztól miért tartanánk? Az nem akar háborút!” – jelenti ki a Telex kamerája előtt egy idős fideszes hölgy, a szomszédja kikéri magának a független médiának már a jelenlétét is, keresetlen szavakkal küldik el a riportert melegebb éghajlatra.
A szabadság emelkedett ünnepén felpaprikázott emberek hagyják el a Millenárist. Részben a vezér harcos-ideges mondatai miatt („El lehet húzni a csíkot!”), részben az ukrán és a magyar szabadságharc közötti párhuzam miatt.
A fideszes feszültség mögött egyetlen vitathatatlan tény van (az aktuális közvélemény-kutatások adatai mellett): Ukrajna ugyanúgy a függetlenségéért küzd, mint ahogyan a magyarok tették 1956-ban.
Orbán Balázs szavait visszhangozzák az emlékezők, bármennyire is óva intette őket Orbán Viktor, miszerint politikai igazgatója hibázott, amikor félreérthetően fogalmazva belengette: a magyar kormány aligha fogott volna fegyvert az orosz túlerővel szemben, és Zelenszkij felelőtlen ellenállásba vitte bele a népét. A háború már csak ilyen. Lehet ellene békegalambokkal küzdeni (ez legyen a Szentatya dolga, mert ő hiteles, az inkább szentségtelen magyar kormányfő nem az), de nem érdemes. Ahogy az agresszort 1956-ban sem állította meg semmi, úgy 2014-ben és 2022-ben sem. Továbbgondolva a Fidesz-logikában tapintható ellentmondást: az egykor elmaradt nyugati segítséget joggal kárhoztatja a gyászoló magyar emlékezet, tehát a mostani nyugati (közte a magyar) segítség ugyanúgy elvárható. E kínos politikát kínos nézetek tudják oldani: az ukránok megérdemlik a sorsukat. Szép...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.