ZÁVADA PÁL: ÁLLAMUNK ÉS PÁRTUNK VEZETŐI LETTEK A LEGGYALÁZATOSABB VISSZAÉLŐI ENNEK A NAPNAK IS

NÉPSZAVA
Szerző: RÁCZ I. PÉTER
2024.10.18.

Milyen összefüggések, kapcsolatok vannak az ötvenes évek legszörnyűbb jusztizmordjai és a néhány évvel korábbi háború, a holokauszt, a vidéki gettók történetei és szereplői között? Závada Pál új, Pernye és fű című regénye megvilágítja ennek a kérdésnek a hátterét. Minden valóságfeltáró kezdeményezésre adna pénzt, hogy ne csak a botrányok és a politikailag gyorsan learatható sztorik érkezzenek vidékről. Interjú.

Milyen visszhangja volt 1989-ben a Statárium című, Sipos András rendezővel készített dokumentumfilmjüknek, amelyet a „gyújtogató kulákok” egykori pereiről forgattak?

Az volt az az év, amikor rengeteg minden történt. Nemcsak a közéletben és a politikai szférában, hanem a filmek, a könyvkiadás terén is – minden fölgyorsult. Hihetetlen pezsgés volt és nagy kínálat az úgynevezett leleplező dokumentumfilmeket tekintve, már ’87–’88-ban is, amelyek az előző korszak visszaéléseiről, borzalmairól, traumáiról szóltak: Sára Sándor sorozata, a Gulyás testvérek munkái, a Pócspetri Ember Judittól, A bankett Gazdag Gyulától, az Együttélés Gyarmathy Líviától, A Dunánál Schiffer Páltól. Amikor mi sorra kerültünk ’89-ben, azt hiszem, hogy e miatt a gazdag kínálat miatt is talán kevesebb figyelem hárult már a filmünkre. De én elégedett voltam, mert végül is elkészült, normálisan megvágták, lettek kópiák. Egy körúti kis moziban volt a premier, és néhány napig folyamatosan játszották. Vittük vidékre is, oda is, ahol maguk az interjúk készültek.

A Békés megyei szülőfalujában, Tótkomlóson, továbbá Füzesgyarmaton, illetve a Csongrád megyei Fábiánsebestyénben, ahol személyesen érintve voltak az emberek, mik voltak a reakciók a vetítés után?

Érdekesnek találták, kérdezősködtek, gratuláltak. De a tótkomlósi bemutató volt a legkülönlegesebb, mert a helyi per áldozata, Lehoczky Pali bácsi, akit belekergettek a besúgói szerepbe, amit ő őszintén elmondott, és nyílt szívvel vállalt – nem haragudva, nem elbujdosva –, itt is kiállt az emberek elé a pódiumra a film levetítését követően, és meghajolt a nézők előtt. Azok pedig megtapsolták.

Miért vette elő 35 év elteltével az anyagot – amely a Szociológiai Intézet égisze alatt interjúkötet formájában is megjelent –, hogy most már regény­íróként mesélje újra a történeteket, beleértve magát a szociografikus dokumentumfilm-készítés menetét is?

Kíváncsi voltam, hogy ennyi idő után mi lehet számomra érdekes ezekben a szövegekben. Egyáltalán működnek-e még az interjúk a beszédmódjukat tekintve, és képesek-e egy új nemzedék számára bármit is nyújtani. Annak idején nagyon nagy gondot fordítottunk az interjúk megírására. Messze nem arról volt szó, hogy pusztán begépeltük a felvett megszólalásokat, hanem igyekeztünk stílust, irodalmi rangot adni a szociográfia műfajának. Ebben komoly, követendő példát adott az az idősebb nemzedék, amely a Mozgó Világ című folyóiratban (a régi Mozgóban) a Berkovits György szerkesztette szociográfiai rovatban publikálta a munkáit, élükön Csalog Zsolttal. Amikor rájöttem, hogy több szempont szerint is újra körbe lehet járni ezeket az interjúkat, a bennük elmondott élettörténeteket, kínálkozott a lehetőség, hogy fiktív keretjáték formájában tekintsek rá maguknak a szövegeknek az elkészítésére: az interjúzás egy kitalált stáb produkciója legyen, amely stáb tagjai tartósabban együtt vannak a munka során. És vitassanak meg sok olyan kérdést, amelyet mi annak idején nem beszéltünk meg...

ITT OLVASHATÓ 

Lásd még: 

Könyvesmagazin: Závada Pál hősei egy zavaros kulákügyet próbálnak felderíteni – Olvass bele!