2024. október 9., szerda

ÚJABB BÉNÍTÓ SARCCAL SÚJTJA AZ ÖNKORMÁNYZATOKAT AZ ORBÁN-KORMÁNY, TÖBB TELEPÜLÉS MŰKÖDÉSE IS VESZÉLYBE KERÜLHET

NÉPSZAVA
Szerző: VASS ANDRÁS, SZALAI ANNA
2024.10.09.


Tovább szűkíti az önkormányzatok mozgásterét és sok helyen kezelhetetlen hiányt okozhat az, hogy az Orbán-kormány 2025-től elvonja és újraosztja a települések iparűzésiadó-bevétele többletét.

Forrásaink szerint Orbán Viktor kormányfő a júniusi helyhatósági voksolás eredményei láttán adta ki az ukázt: megelőzendő, hogy az ellenzéki településekről erősödjenek politikai riválisai, tovább kell szűkíteni az önkormányzatok mozgásterét az iparűzési adóbevételük megvágásával. A Pénzügyminisztérium, s a többi költségvetésért felelős szervezet viszont jelezte, ezzel csődbe mennének az önkormányzatok, vagy az államnak kellene kipótolnia a keletkező irdatlan hiányt, vagyis ez a megoldás nem működik. A kormányfő viszont ragaszkodott hozzá, hogy csökkenteni kell a települések anyagi mozgásterét, így született meg a jelenlegi ötlet, amit Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter jelentett be hétfőn: a helyi iparűzési adó (hipa) egy részét a járási fejlesztési alapokba irányítják.

A tárcavezető elmondása szerint 2025-től minden magyar járás garantált éves fejlesztési forrásban részesül a Versenyképes Járások Program keretében, ami azt jelenti, hogy az iparűzésiadó-bevételek egy részét, konkrétan az ideihez képest keletkezett többletet egy külön alapba irányítják, ahonnan a járások pályázatokkal szerezhetnek pénzt saját keretük terhére. A rendszer úgy működne: az adott járásban lévő összes településtől elveszik majd 2025-ben azt az összeget, amennyivel az iparűzésiadó-bevétel nő 2024-hez képest, és ezt a pénzt újraosztják majd. A Pénzügyminisztérium előzetes számításai szerint ez nagyjából

az összes járásban együtt 65 milliárd forintos keretet jelent, melyen a 173 járás osztozhat. 135 járás kap majd 250-250 millió forintot, hat megyeszékhely-központú járás egyenként félmilliárdot, 33 térség pedig ennél is többet.

Ha egy járás összes adótöbblete nem éri el a térségnek járó minimális összeget, a 250 millió forintot, akkor azt az államkasszából pótolják ki. A miniszter állította, a program célja, hogy növelje a területi felzárkózást, s szisztematikusabb fejlesztések valósuljanak meg. A pályázati célokat a kormány határozza meg, a projektek kidolgozása és pályáztatása járási szinten, járási fejlesztési fórumokon történik. Utóbbiak tagjai a helyi polgármesterek, vezetője pedig a járási székhely első embere lesz, s a döntésekhez kétharmados többség kell majd...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.