Szerző: LENGYEL LÁSZLÓ
2024.10.27.
A 2024-es ellenzék fő ütőkártyája, hogy a miniszterelnök és családja – Mészáros és Tiborcz néven – vált a leggazdagabb magyarrá Orbán kormányzása alatt.
Ilyen soha nem fordult elő az újabb kori magyar történelemben; ez lehetetlen lett volna Horthyval és Kádárral, illetve a rendszerváltozás miniszterelnökeivel.
Földek és kastélyok, ipari és szolgáltatói ágazatok, bankok és vállalatok, tőkealapok és lakóparkok – megszámlálhatatlan vagyon a Családé. Elfoglal országrészeket, városokat és városrészeket, kisvárosokat és falvakat. Az európai pénzek hiányában hozzákezdett szövetséges oligarchái és saját városai kirablásához. És ez az iparszerű rablás az utolsó percig nem fog véget érni, mert iparszerű rablás. Már nemcsak a személyes hatalmi és vagyoni mohóságról van szó: Orbán egy hatalmi és vagyonszerző gépezet. Ahogy az államgépezet hatalmi központosítása egy kézben, úgy az iparszerű rablás gépezete is leállíthatatlan. Ha nem terjeszkedik, akkor összeomlik.
2024-ig az ellenzék, a független sajtó és értelmiség minden kísérlete, hogy az orbáni iparszerű rablást leleplezze a társadalom többsége előtt, sikertelen volt. Ám Magyar Péter-féle országjárás és a „belső tudás nyelvezete” áthatolt a hatalmi propagandagépezet védfalán. A rendszer ura és szolgái a folyamatos támadásból védekezésre kényszerülnek itthon és külföldön egyaránt. Amikor az ország lefelé megy és soványodik, s csak ura megy fölfelé és hízik, egyre nehezebb hatékony ideológiát találni.
A második ütőkártya az ország társadalmi-gazdasági rossz közérzete. A társadalom többsége rossznak látja saját maga és az ország helyzetét és kilátásait. Nemcsak azon gondolkodik, hogy éppen most mennyi a boltban, a gyógyszertárban, a benzinkútnál az áremelkedés, hanem általános a félelem az inflációtól. Nagynak és növekvőnek érzi az egyenlőtlenséget, önmaga lemaradását. Három éve hazudja a kormány, hogy lesz, de nincs növekedés. A világjárvány óta a kisvállalkozók elárultnak és cserben hagyottnak tartják magukat, elkezdik vezérelni a helyi lázongásokat. Az oligarchák ellenállnak a különadóknak és félteni kezdik vagyonukat.
Ám a legfontosabb, hogy a különböző társadalmi rétegeknek, s így az egész országnak, elfogytak a társadalmi, a gazdasági és végső soron a politikai kilátásai. Teljes a bizonytalanság és a kiszámíthatatlanság. Merre megyünk? Mi a megoldás?
S felmerül a gyanú, hogy az Orbán-rendszerben nincs perspektíva, nincs jövő, nincs megoldás. Az orbáni nemzetközi túlmozgás, a vágyálmain alapuló céljai csak hátrányt hoztak az országnak – irány Putyin Moszkvája, a Hszi Pekingje és Trump Washingtonja, Európán kívül is van élet, a szélsőjobb átveszi a hatalmat Európában, Magyarország vezeti a régiót stb. –; a hazai társadalmi-gazdasági célok nem teljesültek és most hétről-hétre hazudozik új célokat. Bukott az iparosítási/növekedési program. Csökkenő az európai forrás. Versenyképtelen, ezért kiszámíthatatlan kockázatú politikai vállalatok: a Család vagyona. Magának a kormánynak a napi válságkezelésen túl nincs egységes, átlátható és kiutat mutató cél- és eszközrendszere, és ezt a kormány tagjai is tudják. Egy kézzel vezetett és így vezetetlen hajón sodródunk, egyre veszélyesebb vizeken.
A magyar társadalom rádöbbent az egészségügy összeomlására. A hatalom az egészségügyből kivont forrásokat saját javára használta, kihullatta a szegényeket az egészségügy és a szociális rendszer hálójából. S hiába számított a középosztály arra, hogy az állami egészségügyet sikeresen válthatja át egy állami- és magánegészségügy vegyes rendszerére, az összeállítás kockázatban, árban, megbízhatóságban nem sikerült. Ezzel létrejött a középosztály összefüggő életpálya- és életforma-válsága. Ugyanakkor a Covid és az öregedő társadalom közérzülete együttesen jelzi, hogy mi a fontos és mi kevésbé, hogy a rendszer és a társadalom céljai szögesen ellentétesek. 2024 végére az egészségügy romlása az ellenzék igazi ütőkártyája, amelyre a hatalomnak nincs érvényes válasza.
Az Orbán-rendszer által felépített keresztény és nemzeti erkölcs- és hitrendszer létrehozta az erkölcsi láthatatlanság mechanizmusát, amikor a hatalmi gépezet mindent megtesz, hogy a társadalom többsége nem kerüljön szembe erkölcsi konfliktusokkal, ne kelljen elfojtania lelkiismeretét erőszak, tömeges lopás, hazugság kapcsán. Ám a kegyelmi ügy, a „keresztényi megbocsátás” a pedofilügyben nemcsak a református, hanem valamennyi a rendszerrel kollaboráló egyházat magával rántotta.
A megalázottak és megszomorítottak valódi oltalmazójának meghurcolása az Iványi Gábor-ügyben; az eutanázia kétségbeesett küzdőjével szembeni kérlelhetetlenség a Karsai Dániel-ügyben, mind-mind megmutatta a rendszer farkastermészetét, lerántották a leplet az orbáni kereszténységről. Orbán Balázs mondatai 1956-ról és az ukrán függetlenségi harcról szembesítették az Orbán-rendszert azzal, hogy se független, se nemzeti. Az erkölcs láthatóvá, a lelkiismeret kínzóvá vált...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.