Szerző: SASHEGYI ZSÓFIA
2024.10.10.
Kati fehér ingben, sötét szoknyában állt a Verpeléti úti lakásban. A ládákra rogyott, úgy rázta a zokogás. Az összepakolt kofferekben benne volt egész, frissen kezdett közös életük. Két éve se volt még, hogy Péterrel örök hűséget esküdtek egymásnak a Krisztina téri templomban. Az apósa kis lakásában húzták meg magukat azóta, ahol nem várt rájuk sok öröm. A három szobából egy a társbérlőé, az övék pedig átjáró volt az öreg Mikecz Károlyé felé. Gyerekről nem is álmodhattak. Pedig álmodoztak róla. Ezen a fülledt, júniusi napon azonban az életükre vonatkozó minden addig dédelgetett tervük füstbe ment. Huszonnégy órát kaptak arra, hogy átadják a lakást, őket pedig Károly bácsival, a Magyar Országos Központi Takarékpénztár egykori vezérigazgató-helyettesével együtt Kamutpusztára telepítették ki. Ismerős történet. Számukra is az volt: Péter anyja is Körösladányban kijelölt kényszerlakhelyre kell, hogy költözzön második férjével, Stromszky Dénessel, az IBUSZ volt vezérigazgatójával.
A huszonhárom éves fiatalasszonynál valószínűleg csak a családja rémülhetett meg jobban azon a júniusi napon. Kövér Katalin ugyanis nem az úri középosztályhoz tartozott. Apja tehetős kisbirtokos, sikeres agrárszakember volt, így szemben a dzsentri Mikeczek szerteágazó családjával, amelyből sokan csináltak államigazgatási karriert (Mikecz Ödön igazságügy-miniszteri posztig jutott 1938-ban), őt saját jogán soha nem érte volna utol a társadalmi megbélyegzés ilyen formája. Meleg, bensőséges légkörű családból szakadt ki, amellyel sűrű levelezés útján a kitelepítés évei alatt mindvégig szoros kapcsolatot tartott.
Azzal, hogy az általa írt leveleket az édesanyja hiánytalanul megőrizte, csak annak halála után szembesült.
Megpróbálta legépelni a szövegeket, de annyira felkavarták az abban olvasottak nyomán feltörő emlékek, hogy ezt a feladatot végül az utókorra hagyta. A lánya által feldolgozott leveleket most unokája, Kollai István történész rendezte kötetbe.
A sodró lendületű írásokból sűrű életkedv és csak fiatal emberekre jellemző, gátszaggató energia árad. A hazaküldött levelek sokáig kitartó vidám hangneme amellett, hogy nyilvánvalóan elsősorban a szülők megnyugtatásának szól („Hiszen tudnék én komoly leveleket is írni, de hallom, hogy a vicces levelek miatt zokogtok!”), kitűnő humorérzékről is tanúskodik. A hórihorgas Mikecz Péter és Kövér Katalin nagy vehemenciával veti bele magát az otthonteremtésbe Kamuton, egy emberlakta vidéktől 7 kilométerre található kulák birtokon, ahol immár egyetlen szobán osztoznak az öreg Mikecz Károllyal.
A levelek által nem csak a (fő)várositól jó száz évvel elmaradt paraszti társadalom mindennapjaiba nyerünk bepillantást, de az ötvenes évek mérhetetlen szegénységéről is fogalmat alkothatunk: dekák, fillérek, beszolgáltatás, fejadagok…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.