ÍGY LETT MAGYARORSZÁGBÓL ARGENTINA

444.HU
Szerző: BEDE MÁRTON
2024.10.21.

Éppen tíz éve „Így lesz Magyarországból Latin-Amerika” címmel írtam cikket. 2014 nyara-ősze már olyan messze van, akkorát változott azóta Magyarország, hogy a távlat szinte történelmi. Néhány hónappal voltunk Orbán Viktor második kétharmados választási győzelme után. Az Origót már bedarálták, Népszabadság még volt, KESMA viszont nem. Simicska Lajos még az ország második leghatalmasabb embere volt, Mészáros Lőrinc csak Felcsút gyorsan gazdagodó polgármestere, Tiborcz István pedig csak Orbán Ráhel férje.

Még nem volt egyértelmű, hogy milyen lesz a Nemzeti Együttműködés Rendszerének érett verziója – de jelek azért voltak bőven. Orbán Viktor 2014 júliusában mondta el híres tusnádfürdői beszédét az illiberális demokráciáról, ami hivatalossá tette, hogy a rendszerváltás magyar álma, miszerint itt valaha is Nyugat-Európa lehet, soha nem fog megvalósulni. Egyes vélemények szerint Magyarország a csúcsra már 1997-ben felért, onnan felfelé már nem volt út. Ennek egyértelmű jelei legalább a 2008-as nagy gazdasági világválság nyomán, de talán már a 2006-os őszi tüntetéssorozattal váltak láthatóvá. Ezekkel tört felszínre az a frusztráció, ami végül hatalomra segítette 2010-ben a Fideszt.

2014-ben így már csak az volt a kérdés, hogy ha nem Nyugat, akkor pontosan mi lesz Magyarországon. Az én megfejtésem Latin-Amerika volt. Abból indultam ki, hogy a történelem folyamán csak kétszer fordult elő, hogy a világ egy méretes szelete hirtelen függetlenné vált, és határozottan a nyugatias, demokratikus, kapitalista, liberális modell felé fordult: itt, Kelet-Európában a 20. század végén, és ott, a 19. elején. És azt feltételeztem, hogy ez a folyamat hasonlóan zajlik majd le különböző kontinenseken és évszázadokban, ezért érdemes az előttünk járó Latin-Amerika sorsát tanulmányozni.

2014-ben meg évekre voltunk a Magyarországon nagyjából 2018-ban végigsöprő vitától, ami a rendszert igyekezett definiálni-kategorizálni. Hibrid rezsim? Kompetitív autokrácia? Spin diktatúra? Én a cikkben periférikus demokráciának neveztem azokat a kelet-európai és latin-amerikai országokat, ahol a szabadpiaci kapitalizmus és a liberális demokrácia nem helyben fejlődött ki, hanem csak megkésve, a nyugati mintákat másolva terjedt el – szükségszerűen hiányosan és torzulva. Kvázi-történelmi távlatból visszatekintve a „periférikus” pontos volt, de a „demokrácia” helyett szerencsésebb lett volna valamilyen más szót használni. Ahogy az illiberálisozó beszédben Orbán, úgy én sem mertem kimondani, hogy ez alapvetően más. Bár a motivációnk meglehetősen különböző volt.

A két hasonló helyzetű, egyaránt több tucat országból álló régió közös vonásait viszont jól láttam:

- Mindkét helyen az eliteken belüli kultúrharc követte a felszabadulást, teljesen feleslegesen, viszont nagyon károsan.

- Ők az USA-t, mi az EU-t találtuk meg mint könnyen gyűlölhető nagyhatalmat.

- Latin-Amerikában is volt/van keleti nyitás, ami a mienkhez hasonlóan hazug, és szintén beláthatatlan következményei lehetnek.

- A latin-amerikai és a magyar politikai-gazdasági elit szinte kivétel nélkül bűnözőkből áll, már ha komolyan vennénk a saját törvényeinket.

- Ezeket a törvényeket a köznép sem veszi komolyan egyik régióban sem. Többek között ezért is néz el sok mindent a politikusainak.

Ez volt a kiindulópont, így már csak azt kellett végiggondolni, hogy mindebből mi következik Kelet-Európa és főleg Magyarország számára...

ITT OLVASHATÓ