2024. október 10., csütörtök

ENGEDIK, HADD MENJEN: CSÍK JÁNOS KILÉP A CSÍK ZENEKARBÓL

HETI VÁLASZ / PODCAST
Szerző: STUMPF ANDRÁS
2024.10.10.



A Válasz Online podcastjának e heti vendégei a Csík Zenekar legismertebb arcai, az apropó pedig keserédes: az alapító a HetiVálasz friss adásában jelenti be, hogy kilép az együttesből. Vendégek: Csík János, Majorosi Marianna és Szabó Attila. Műsorvezető: Stumpf András.


Ritkán fordul elő, hogy a Válasz Online podcastadásában jelentsenek be az érintettek fontos, a magyar kultúra szempontjából is lényeges változást. A HetiVálasz friss adásában márpedig éppen ez történik: Csík János nálunk jelenti be, hogy kilép az általa 1988-ban alapított Csík Zenekarból. A hegedűs, énekes elsőként a Válasz nézőit, hallgatóit avatja be döntésének okaiba. Elmondja azt is: búcsúzóul 60. születésnapján, december végén áll színpadra a zenekarral.

Adásunkból kiderül, hogy az együttes ennek ellenére miért nem oszlik fel, hogy miként folytatják tovább jövő januártól immár az alapító nélkül. S egyáltalán: hogy érzik magukat ebben a furcsa helyzetben? Minderről az ország egyik legismertebb hangja, a zenekar énekese, Majorosi Marianna és a banda Csík János melletti másik prímása, egyben kreatív csodafegyvere, Szabó Attila beszélnek részletesen az adásban.

Fény derül arra is, hogyan lett a Csík Zenekar a 2000-es évek második felére a magyar zenéből kitörölhetetlenül fontos formáció, amely elsőként varázsolt népzenét a kortárs popmuzsikából. Megtudjuk, hogyan függ össze mindez Csík János 22 évvel ezelőtti, majdnem halálos kimenetelű balesetével, vagy azzal, ahogy Szabó Attila a véletlen folytán összetalálkozott Lovasi Andrással. Sokan valószínűleg azzal sem voltak tisztában eddig, hogy Majorosi Marianna úgy énekelte fel stúdióban a Most múlik pontosant, hogy sosem hallotta a Quimby-féle eredetit. Kiderül az is, miért nem ment mélyen a pártpolitikába a zenekar, s hogy még azt sem pártpolitikai állásfoglalásnak szánták, amikor békemenetes meghívásra mondtak igent.

Rengeteg érdekesség a 2000-es évek egyik legfontosabb zenekaráról egyenesen a legismertebb tagoktól a HetiVálasz 247. adásában.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.