Szerző: Rezeda
2024.10.30.
Habár tudtuk, ennek ellenére két napja azért mindenféle kétségekkel néztük, mi a jó istennek ment Orbán (és társai) Grúziába szélsebesen a káoszba. Tegnap aztán kiderült mellbevágóan. Nem csak, hogy jelenlétével és képzelt politikai súlyával legitimálja a választások eredményét, hanem, akár valami atyaisten – vagy inkább Putyin küldötte és kinyújtott karja – szavakkal is kimondja az ítéletet, szerinte ott minden demokratikus volt, a választások tiszták voltak, a lebonyolításban kifogásolni valót találni nem lehetett.
Ez ügyben sajtótájékoztatót is tartottak közösen a grúz miniszterelnökkel, Irakli Kobhakidzével, mintha az ottani elnök, Szalome Zorubasvili a világon sem volna. Orbán szempontjából érthetően, hiszen ő volt az első, aki kijelentette, az eredményt nem fogadja el, mert „egy orosz különleges művelet szemtanúi és áldozatai lettünk, ellopták a választáshoz való jogunkat, orosz választást hajtottak végre”. Ezek után győzelmet hirdetni Orbán szájával nem csak pikáns, hanem hatalmas hiba is, de mintha őt mindez nem érdekelné.
Olyannyira nem, hogy képes volt ezen a sajtótájékoztatón kijelenteni, „Senki sem meri megkérdőjelezni, hogy a grúz választás szabad és demokratikus volt”, s már innen is látszik, a grúz elnök és az utcán tüntető nép (aki őt amúgy előzőleg kifütyülte) Orbán szerint a senki kategóriájába tartozik. Mintha itthon lennénk, ahol azok, akik nem velük vannak, nincsenek is, idegenben azonban ilyet megengedni azért nagy merészségre, illetve kifejlett aljasságra vall, de mit is várhattunk volna mást. Mondhatni ezt szoktuk meg.
Mint ahogyan azt is, hogy Orbán világképében az EBESZ, a komplett EU, illetve az USA is a választások kivizsgálását követeli, és nagy valószínűséggel annak eredményét nem fogadja el, nincsenek. Ehhöz képest hirdetett Orbán megkérdőjelezhetetlen eredményt, és ez okozta azt is, hogy az említett sajtótájékoztató majdnem botrányba fulladt, így nagyon hamar véget is ért, mert bekiabáltak neki, miért hagyja figyelmen kívül huszonhat uniós ország aggodalmait. Ezek után – vagy eközben – pedig a mi utcai harcosunk sietve távozott.
Vagy kávézni vagy a függöny mögé, és akkor még a legfőbb mondatot el sem mondtuk, amely olyan volt, mint valami coming out Orbán részéről, számunka pedig akár a megvilágosodás, hogy amit eddig is sejtettünk és hangoztattunk, az most ím, szavakba öntetett, és a technika segítségével megörökíttetett az utókor számára is. Hogy milyen erők és érdekek mozgatják a magyarok miniszterelnökét, amelyek között a hazánké még csak föl sem sejlik. Egyben pedig valami iszonyú jövőt hordoz a számára, s így természetesen nekünk is.
„A georgiai emberek döntöttek: a békére szavaztak. Nem engedték, hogy az országukból második Ukrajna legyen.” – Így az orbáni verdikt, ami után először azon gondolkozunk, tudja-e ez az ember, miket beszél. Másodjára pedig, ha a szavak jelentésével tisztában lévén mondta, amit mondott, akkor ezek után lesz-e maradása, de most már végképp a civilizált világ kebelében, vagy végleg levette az álarcát, és emögött egy pincsié tűnt fel, akit Putyin etet, és rángatja őt nem is pórázon, hanem egyenesen egy dróton.
Orbán szavai azt tartalmazzák ugyanis, ha a grúz nép másképpen döntött volna, mint ahogyan azt a valószínűleg elcsalt választások eredménye mutatja, s amellyel egy újabb orosz bábország létrejötte sejlik fel, szóval, ha nem ez lenne, akkor megindulna az orosz hadsereg egy újabb különleges hadműveletre abba az irányba. Orbán ezzel a mondattal azt jelentette ki, ha bárhol-akárhol nem Putyinnak tetszően döntene a nép, akkor azokat bájosan lerohanja, s ezzel legitimálta az ukrán háborút is, sőt, kiderült miféle az a béke, amit óbégat.
Le kell feküdni Putyinnak, mert különben baj lesz...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.