Szerző: AMERIKAI NÉPSZAVA
2024.10.02.
Formálisan Iránnak semmi köze nem lenne ahhoz, hogy mit csinál Izrael Libanonban, egy nyilvánvalóan tömeggyilkos terrorszervezet vezetőit és tagjait hogyan számolja fel. Izrael brutális bombázásával Irán magára vállalta a Hezbollahot és a Hezbollah terrorakcióit. Ez teljese új helyzetet teremt a világban, nyíltan szemben állnak az igazi harcoló felek.
Irán terrorista állam, amely a Hezbollah neve alatt eddig is háborúban állt Izraellel, eddig is gyilkolta a zsidó állam civil polgárait. Ezt vállalta most fel Irán, nyíltan kilépve a sötétből, s tette világossá, hogy ő az Izraellel harcoló fél. Ezt a terrorista államot támogatják az olyan lator államok, mint Putyin Oroszországa és a vele szövetséges orbáni Magyarország.
Ez utóbbi kétszínűsége nyilvánvaló, mert az izraeli demokrácia rombolása miatt, illiberális alapon, barátkozott Netanjahuval, akinek sikerült a Soros-ellenes propagandával beállni az antiszemita és náci szélsőjobboldal mellé a világban, míg oroszpártisága révén Orbán tagja az Iránt, a Hezbollahot és a Hamaszt támogató antiszemita, terrorista árnyékkoalíciónak.
Magyarország szoros kapcsolatban áll Iránnal, nukleáris együttműködés van a két ország között. Irán nukleáris programja egyértelműen Izrael elleni nukleáris fegyverkezést jelent. Magyarország a Hezbollah harcosok kezében felrobbant csipogókkal lebukott, hogy részt vesz a Hezbollah titkos felfegyverzésének segítésében. Ebbe a láncba lépett be a Moszad.
A magyar külügyminiszter gyakran jár Iránba. Soha nem derül ki, hogy mi volt a látogatás valódi célja, miután itt minden mindennel összefügg: Irán nemcsak a Hezbollah mögött áll, hanem a jemeni hutikat is támogatja, és fegyvereket ad az oroszoknak is az Ukrajna elleni háborújukhoz. Szijjártó pedig ingázik a felek között.
Ahogy súlyos iráni politikusok is járnak Budapestre, akik közül Ahmadenizsád személye mutatja meg leginkább, kikkel barátkozik az Orbán-rezsim. A holokauszttagadó volt iráni elnök be sem utazhatna egy demokratikus országba. Magyarországon azonban titokzatos látogatást tett, nyilvánvalóan hivatalos céllal és állami segédlettel.
Az Izrael-gyűlölő, antiszemita szörnyeteg előadást tarthatott a közszolgálati egyetemen, de a látogatás valódi célja olyan titkos tárgyalás volt, mely a kiszivárgott hírek szerint hajnalig tartott a magyar titkosszolgálat és a magyar kormány szervezésében. Úgy maszkírozták az akciót, hogy Budapest „közvetített” Izrael és Irán között. Ha így volt, nem volt sikeres.
A Hezbollah pedig Irán terrorszervezete, így aki Iránnal barátkozik, üzletel, az antiszemita terrorizmust támogat. Márpedig az egyértelmű, hogy Magyarország részt vesz a Hezbollah katonai kommunikációs eszközökkel való felszerelésében. Ez bizalmi kapcsolatot feltételez a terrorista Irán és az Orbán-rezsim között, mindennek hátterében pedig Moszkva áll.
Magyarország régi támogatója az Izrael-ellenes terrorizmusnak, amelynek szálai még a régi szovjet hírszerzés és a magyar titkosszolgálat kapcsolataihoz nyúlnak vissza, s a kapcsolat soha nem szakadt meg. Ellenkezőleg, soha nem volt ilyen erős és élénk, amikor Orbán már a világterrorizmus és az orosz terjeszkedés része, a Közel-Keleten és Afrikában is.
Ezek alapján a csipogókat a Hezbollahnak szállító láncolatban a magyar-bolgár fedőcégek eredetileg nem az izraeli titkosszolgálat fedőcégei voltak, hanem az orosz-magyar-iráni hálózat részei. Ezt a hálózatot tárta fel Izrael, és az akciónak ismeretlen pontján (kezdetén vagy közben) belépett a hálózatba és meghekkelte a technikát. Orbán két kapura játszik.
Orbán világpolitikai szerepe ma már egyértelmű: az orosz állam kiterjesztett karja, orosz érdekek kiszolgálója, az orosz terjeszkedés része. Ebben a minőségében a terrorizmus és a fegyverkereskedelem, a nemzetközi pénzügyi és titkosszolgálati alvilág része, amelyből az Orbán-család nyilvánvalóan közvetlenül is részesedik...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.