2024. október 2., szerda

AKIK LEGYŐZTÉK A FIDESZ JELÖLTJEIT – HÁROM ÚJ HAJDÚSÁGI POLGÁRMESTER – DEBRECINER PODCAST 58 (IV/5.)

DEBRECÍNER PODCAST
Szerző: DEBRECÍNER
2024.10.02.



Hajdúböszörmény, Hajdúnánás és Vámospércs új vezetője országossá terjesztené ki a saját településükön már sikerre vitt változást.

A 2024-es önkormányzati választások jelentős változásokat hoztak Magyarország, azon belül pedig Hajdú-Bihar megye életében is. Egyrészt sosem fordult még elő korábban, hogy az újonnan megválasztott testületeknek az ezúttal június 9-én tartott voksolást követően csaknem négy hónapig kelljen várniuk a hivatalba lépésükig. Most ez történt, az új önkormányzati ciklus ugyanis csak október 1-én kezdődött el. Másrészt Hajdú-Bihar több településén is leváltották a Fideszt, olyan városokban is, amelyekben évtizedek óta voltak hatalmon.

A Debreciner Podcast negyedik évadának ötödik adásában Bódi Judittal (Összefogás Hajdúnánásért), Hajdúnánás, Göröghné Bocskai Évával (Böszörményi Harmadik Oldal), Hajdúböszörmény, valamint Kosztin Mihállyal (Közösen Vámosércsért Egyesület), Vámospércs új polgármesterével beszélgetett Polgár Tóth Tamás, a Debreciner újságírója.

A hosszú átmeneti időszakot egyik leendő városvezető sem tartja szerencsésnek, Hajdúböszörményben és Hajdúnánáson kulcspozíciókban lévő önkormányzati tisztségviselők lemondása is nehezíti a hatalomátadást. Mindegyik településen takarékos gazdálkodásra készülnek, valamint elképzelhetőnek tartják, hogy a kormány tovább folytatja a települések jogkörének és mozgásterének szűkítését.

A sikerüket Bódi Judit a valós alternatíva felmutatásának, a mozgósításnak és az országos politikai fejleményeknek, Göröghné Bocskai Éva pedig az őszinteségnek, a versenyhátrányuk miatt az irányukban kialakult lakossági szimpátiának és a civilségükből fakadó hitelességüknek tulajdonítja. Kosztin Mihály szerint nincs recept a győzelemre, de az ő hitelességük mellett a korábbi helyi fideszes vezetőkkel szembeni elégedetlenség is szerepet játszhatott az eredményekben.

A három városvezető egyetért abban, hogy szükség van közöttük az együttműködésükre, és tenni kívánnak azért, hogy a 2026-os országgyűlési választáson a saját választókerületükben leváltsák a Fideszt.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.