2024. szeptember 20., péntek

„SZÜKSÉG LESZ MAJD OLYANRA, AKI FÉKEN TARTJA MAGYAR PÉTERÉKET IS” - VÁGÓ GÁBOR A FÜLKE EXTRÁBAN

FÜLKE / HVG PODCAST
Szerző: FÜLKE PODCAST
2024.09.20.



Pár hete Vágó Gábor egykori LMP-s országgyűlési képviselő, szóvivő, a párt alapító tagja és karakteres "beszélő feje" azzal a bejelentésével került be a hírekbe, hogy kilép az ellenzéki pártból, azért most, mert eddig ezt elfelejtette. A legutóbbi Medián közvéleménykutatásban már 1 százalék alá becsúszó pártot kemény kritikát megfogalmazva hagyta el: szerinte az LMP először Gyurcsányék „segédcsapata” lett, majd szerinte az egykor főleg fiatalok körében népszerű szervezetet „kormánypárti térfélre játszották át”.

Évek óta civilként él és dolgozik, főként külföldön, tudatosan távol tartva magát a magyar közéleti csatározásoktól, így nehéz volt rábeszélni, hogy még egyszer, a kilépésének apropóján adjon interjút a Fülke Extrában. Hogy – az ő megfogalmazásával – már felszabadulva átbeszéljük, miért bukott meg az a csapat, aki szerinte tényleg elhitte, hogy lehet más a politika.

Az LMP is úgy kezdte, mint Magyar Péterék. Szerinte ők is hasonlóan indultak, hozzájuk is ezrek jelentkeztek, míg tartott a kezdeti lendület, náluk is sok jó és „tenni akaró” ember dolgozott – de ha mégsem sikerült, akkor vajon a fénysebességgel, a Vágó egykori pártja rovására is erősödő Tisza Párttal összejöhet-e Magyar Péternek a NER leváltása?

Hol rontották el? Milyen szerepe volt ebben Gyurcsány Ferencnek? Miért kért bocsánatot, miután országos botrány kerekedett abból, hogy Vágó egy felindult pillanatában a DK elnök részegségére utalt? Hogyan lett az LMP-ből mára a kilépők szerint "Ungár Péter Párt"? És egykori párttársként és kollégaként hogyan látja a "Vitézy-cselt", azt, hogy Ungár Péternek kis híján sikerült – „oligarchaként” pénzzel is megtámogatva – Vitézy Dávidot a főpolgármesteri székbe juttatnia.

Ezekről, de a karakteres bajszáról és a mindennapi kávénk jövőbeni megmentéséről is a Gergely Zsófia beszélget a Fülke Extrában Vágó Gáborral, aki ma már nem egy zöld pártban, hanem egy startupban harcol a bolygó megmentéséért.

Iratkozz fel a Fülke csatornájára! 

Tartalom: 
00:00 Intro 
01:13 Hogyan lehet alapító tagként „elfelejteni” kilépni egy pártból? 
02:43 Beleáll a földbe az LMP? 
04:47 A Tisza párt az a tisztítótűz, ami megújítja az ellenzéket. Miért sikerülhet Magyar Péternek az, ami a klasszikus ellenzéknek nem sikerült? 
07:32 Miről szólnak valójában a politikusok Facebook-likejai? 
08:06 Először a DK, majd a Fidesz segédcsapata lett az LMP? 
11:00 Miért sikeres Magyar Péter? 
14:55 Lehet-e más a politika? 
19:19 Visszatérne-e valaha Vágó Gábor a politikai életbe? 
19:43 Egyetért-e Hadházy Ákossal abban, hogy az ellenzéki politikusok a pozícióik elfoglalásával a rendszer fenntartását segítik? 
21:08 Hogyan hatott Magyar Péter felbukkanása a Kétfarkú Kutyapártra? 
22:13 Tud-e csodát tenni Kovács Gergő a XII. kerületben? 
23:59 A kiégésről
26:19 A 2018-as Gyurcsány-botrányról és utóhatásairól 
34:08 Szél Bernadettről 
35:35 Ungár Péterről 
43:23 Mivel foglalkozik Vágó Gábor startupja, a Boosterra? 
50:11 Mi a bajusz jelentősége? 
51:33 „Eltemettek minket, nem tudták, hogy magok voltunk.”

ITT HALLGATHATÓ MEG

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.