2024. szeptember 19., csütörtök

MŰSZAKI VIZSGÁN JÁRTAK SCHADL GYÖRGY MERCEDESEI, AMELYEKRŐL NEM ÁRULTA EL A BÍRÓSÁGNAK, HOL VANNAK

24.HU
Szerző: HORVÁTH CSABA LÁSZLÓ
2024.09.19.


Azonosítottuk a végrehajtók volt elnökének autóit, amelyeket hónapok óta keresett a bíróság. A korrupcióval vádolt Schadl György két Mercedesét is a múlt hónapban vizsgáztatták, és az Audi A8-as luxuslimuzinja is forgalomban van. A Fővárosi Törvényszék zártörés bűncselekmény elkövetésére figyelmeztette Schadlt, és nyolc munkanapot adott arra, hogy előkerítse az „eltűnt” kocsikat. A volt végrehajtói kari elnök lapunkkal azt közölte, volt olyan autója, amelynek nem tudott hollétéről, ám egyben kívánta tudatni a járművek helyét, és már eleget is tett a bíróság felhívásának.


Érdekes közjáték zajlott le a Völner Pál volt igazságügyi államtitkár és Schadl György egykori végrehajtói kari elnök főszereplésével zajló büntetőper múlt keddi tárgyalásán. A Fővárosi Törvényszék arra hívta fel Schadl figyelmét, hogy bár tavaly novemberben elrendelték a tulajdonában álló négy autó, egy kisrepülő és egy kishajó lefoglalását, azok tárolási helyét azóta sem közölte, holott az elmúlt hónapokban többször felszólították erre.

A tárgyalást vezető bíró figyelmeztette a végrehajtók volt elnökét, ha nem tesz eleget a felhívásnak, az alkalmas a zártörés bűncselekményének megállapítására. Erre Schadl azt mondta, amiről nem tudja, hogy hol van, arról nem tud tájékoztatást adni, amiről pedig tud, azt közölni fogja.

Habár a bíróság és a nyomozó hatóságok nem hozták nyilvánosságra, hogy milyen járművekről van szó, a 24.hu a nyomozati iratok alapján azonosította a Schadl tulajdonában álló – papíron lefoglalt – négy autót, egy Audi A8-ast és három Mercedest.

A járműnyilvántartási adatok szerint a négy „elveszett” autó közül az egyik Mercedes a múlt keddi tárgyalás előtt két héttel járt műszaki vizsgán, egy másik Mercedes pedig egy hónappal a tárgyalás előtt.

Mindkét autóról készültek hivatalos fotók...


Lásd még:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.