Szerző: MARKÓ BÉLA
2024.09.08.
Hazafias gyerekkorom volt nekem is, mint minden velem egyidős kisfiúnak és kislánynak az ötvenes években. A magyarra is lefordított román himnusszal kezdődtek az elemista olvasókönyvek: „Áldunk, büszke Románia, szép honi föld”. A román nyelvkönyv első leckéjének is az volt a címe, hogy: Patria noastră este frumoasă. Tehát: Szép a mi hazánk. Mivel kötelező tárgy volt ötödik osztálytól az orosz, természetesen az első fontos mondat a tankönyvben valahogy így hangzott: Násá rogyiná krászivájá. Oroszul is szép volt a hazánk. Latint is tanultunk kilencedik osztálytól a hatvanas években, és mondanom sem kell, latinul is megtudhattuk ugyanazt: Patria nostra pulchra est. Ha már ennyi nyelven dicsérték nekünk a haza szépségét, ki merte volna vitatni ezt akkoriban. Csak valamivel később töprengtünk el azon, hogy rendben van, szép a haza, de valójában melyik is. Egész Románia? Vagy csak Erdély? Esetleg Magyarország? Bár Magyarországra sohasem hazaként, nem is anyaországként gondoltunk, hanem valamiféle elvesztett, de egyszer talán még visszanyerhető édenkertként.
Keserves dilemma ez annak, akit kisebbségi sorsra ítéltek, én sem az „itt a haza, hol a haza” kérdését akarom most megválaszolni, mert ebbe már sokaknak beletört a bicskájuk. Legfeljebb az tudnám megmondani, hogy szerintem hol is lehetne, milyen is lehetne majdan a haza. Ezúttal viszont a kisajátításról szeretnék beszélni, nem először egyébként. A szavak kisajátításáról. A nyelv elrablásáról. Itt van például az a szó, hogy patrióta. Döbbenten látom, hogy nem sok van hátra, és ezt is törülnöm kell a szótáramból, mint egykor a hazát. Majd előbb-utóbb azt is, hogy kultúra. Vagy művészet. És így tovább. Hiszen a gyerekkori hazadömping után meglehetősen sok időnek kellett eltelnie, amíg egyáltalán írhattunk vagy beszélhettünk arról, hogy nem többlet, hanem hiány van mifelénk hazából. Mint ahogy sokáig üres maradt nekem ez az idegen szóból magyarrá lett, szívhez szóló kifejezés is, hogy: patrióta. Illyés Gyula szerettette meg végül velem, amikor úgy fogalmazott, hogy a patrióta jogot véd, a nacionalista jogot sért. Aztán lassan-lassan eltűnt ennek a meghatározásnak a pátosza is azzal, hogy olyanok döngetik a mellüket patriótaként, akik csupán nacionalisták, nem igazi hazafiak. Sem itt, sem ott. Sem Romániában, sem Magyarországon. Meg aztán még azelőtt, réges-régen tulajdonképpen, a Ceaușescu-diktatúrában, a giccsparádék, a grandiózus tömegfelvonulások korában éppen az tűnt el az életünkből, amit lépten-nyomon ránk akartak erőltetni: a pátosz. Csak egy-egy vicc vagy tisztító erejű, nevettető poén maradt abból a fennkölt eszméből, hogy patrióta. Ami mellesleg románul is patriot...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.