Szerző: NAGY GERGELY
2024.09.11.
Már amikor Orbán Viktor február 1-én Moszkvában járt Putyinnál, és az orosz vezető egy NATO és uniós tagország miniszterelnöke előtt fejtette ki hagymázas teóriáit Kelet-Európáról, a NATO-ról és Ukrajnáról, elkezdtem szorongani. Amikor Putyin február 21-én elismerte Kelet-Ukrajna két szakadár területe, Luhanszk és Donyeck önállóságát, akkor szinte biztos voltam abban, hogy megindítja a csapatait. Nyilván nemcsak én, hanem nagyon sokan, így nyilván nem csak engem nem ért már váratlanul február 24. Borzalmas, hideglelős érzés kerített hatalmába, olyanféle fogalmak keltek életre a fejemben, amelyeket a nagyszüleim emlegettek a II. világháborúból (sőt, az elsőből), valamint félelmek és képek a délszláv háborúk idejéből, a rombolás, a népirtás képei. És kezdett derengeni, miről beszélnek az ukránok 2014 óta.
Putyin blitzkriegre készült, elhúzódó, véres, keserű állóháború lett belőle. Ebben van Európa, ebben vagyunk már több mint két éve. Lerombolt városokkal, sok tízezer civil és százezrekben mérhető katonai áldozattal, menekültek millióival, egy félig szétlőtt országgal, itt, mellettünk. Elkeserítő és vérlázító...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.