2024. szeptember 19., csütörtök

KÖKÉNY MIHÁLY: ORBÁNÉK KÍNOS MÓDON PRÓBÁLJÁK MAGYARÁZNI A MAGYARÁZHATATLANT

MÉLYVÍZ / KLIKKTV
Szerző: NÉMETH PÉTER
2024.09.18.



Már nem csak a miniszterelnök, hanem az egészségügyi államtitkár is egyre távolabb kerül a valóságtól, már semmi szakmaiság nincs, nem ismerik el a rendszer hibáit, ami az alulfinanszírozottságból fakad, hanem nyakatekert mondatokkal próbálják a felelősséget a betegekre hárítani és olyan számokat emlegetnek, amiknek semmi köze a valósághoz – mondta Kökény Mihály, korábbi egészségügyi miniszter, a KlikkTV Mélyvíz című műsorában.

Orbán Viktor évek óta meg sem említi beszédeiben az egészségügyet, most Kötcsén mégis kivételt tett. Kökény Mihály szerint a miniszterelnök csak a saját táborát próbálta ezzel megnyugtatni, hiszen most már ők is érzik a kórházakban, hogy mekkora a baj.

Az egészségügyben az egyik legnagyobb gond, hogy létrehozták ezt a félkatonai szolgálatot, ami kiszolgáltatottá tette a benne dolgozókat. Az ügyeleti rendszer átalakítása is aggodalomra ad okot, amit eddig államosított a kormány, ott nem emelkedett a színvonal.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.