GAVARÍT MOSZKVA

REZEDA VILÁGA
Szerző: Rezeda
2024.09.22.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke posztolgatott az X-en, és itt jelentette be, az Unió akár tízmilliárd eurót is folyósíthat, hogy támogassa a kelet-európai országokat az árvíz elleni védekezésben és a károk helyreállításában. S bár ez nem igazán jelenthet hivatalos álláspontot vagy közlést, mégis sokat elárul a viszonyokról, hogy kies hazánk (Magyarország) kimaradt a felsorolásából, mint akik a kasszához járulhatnának.

Doktorminiszter urunkat ettől elöntötte a durci, a koldusöntudat mintegy, és reagálva a bejegyzésre kijelentette a maga keresetlen módján: „Hogy aztán majd valamikor, valaki, valahonnan, egy Ursula nevű hölgy, valami Európai Unió, meg bizottság küld-e nekünk pénzt vagy segítséget, hát az olyan, mint a kutya vacsorája”. – Érezzük az Ursula nevű hölgy kitételben a falusi ivók hangulatát, ez már majdnem olyan, mint annak idején a „holland fickó”.

Aki majd a NATO főtitkára lesz, és látjuk ím újra a jobboldal morális fölényét, ahogyan valami képzelt magaslatról nagy ívben köp mindenre és mindenkire. De nem is ez az érdekes igazán, hanem a továbbiak, amelyben a durculásból fakadó gőg nyilvánul meg, miszerint: „Nem javaslom, hogy valami nyomorult koldus testtartásával kalapozzunk. Komoly ország vagyunk, elvégeztük a munkát”. Delikát, és ezt az elámulást azért tettük ide, mert fölrémlett Navracsics.

Illetve nem is csak ő, hanem az utóbbi idők történései, miszerint azért fölvettük a nyomorult koldus testtartását, amikor az amúgy nem is járó határvédelmi pénzekért, hajlongtunk a doktorminiszter által megvetett hajlongással, aztán a tanárok béremelése sem volt piskóta, ők is a koldulás eredményére vártak, mint ahogyan a térkövezők, a lomb nélküli lombkoronasétányok megálmodói, és számos (számtalan) más, lopható beruházás.

Egyébiránt, ha már Navracsics eszünkbe jutott, nem tudjuk, mi van ezzel az elvtárssal, akit a koldulás nagykövetévé nevezett ki doktorminiszter urunk, de feladatát nem tudta elvégezni, tehát dicstelenül zárt, mégsem hallottunk róla, hogy emiatt őtet megrótta volna a főnöke. Igaz, hogy amúgy nem is lett volna joga hozzá, mert nagy valósínűséggel magát az atyaúrisent is küldhettük volna a kolduló küldöttség élén, ő sem ért volna el semmit.

Ezt azért és azonban ki kell érdemelni, s bár nem látunk bele Ursula néni fejébe, nagy valószínűséggel nem azért hagyott ki minket az emlegetett felsorolásból, mert annak idején kék plakátra került, hanem inkább mert – egyebek mellett – azt is tudja, hogy azt a pénzt itt minden bizonnyal ellopnák, tehát fölösleges ideküldenie. Amúgy eszünkbe jut Tokaj, a nem is taggyűlések, amikor a szerzés bimbózni kezdett, s amikor még tán meg lehetett volna állítani.

Nem történt meg, és azóta is a fülünkben cseng doktorminiszter urunk – aki akkor még nem volt az, csak egy kezdő maffiózó – szava, miszerint „ne mi nyerjük a legtöbbet” (mármint a tokaji szőlős cég, mert azt hitte ez a drága ember, nem tűnik fel, hogy a maga felé hajlik a keze, pedig nem is szent). Mennyire, hogy nem az. Nos, az akkor bimbózó gyakorlat szökkent úgy szárba, hogy Európa-szerte híres, és ez az eredménye. Hogy az Ursula a középső ujját mutatja...

ITT OLVASHATÓ