2024. szeptember 23., hétfő

GÁSPÁR KRISTÓF: LEKÉSTE A NEMZETMENTŐ SZEREPET ORBÁN A MOSTANI ÁRVÍZBEN

SZABAD EURÓPA
Műsorvezető: LAMPÉ ÁGNES
2024.09.22.



Gáspár Kristóf, a Paradigma Intézet szakértője szerint természetes, hogy közpénzből élő politikusok próbálnak aktívan részt venni az árvízvédelemben, hisz húzóerővel bír, nagy a láthatóságuk és aktivizálhatják az embereket. Persze, vannak olyan politikusok is, akik lakkcipőben és élére vasalt ingben fogják a lapátot, ami megmosolyogtató és ezt a választó nem is hiszi el. Orbán Viktor nagyon szeret a nemzetmentő szerepben lenni, de most nem tudott nagy politikát csinálni az árvízhelyzetből. Az, hogy Orbán Viktor, Pintér Sándor és Karácsony Gergely egy asztalnál ülve egyeztet, a nyilvánosság számára megnyugtató. Azt jelzi, hogy a politikai vezetők ilyen válsághelyzetben együtt tudnak működni. Magyar Péter mégis uralja a pillanatot, az árvízhelyzetben is átvette a kezdeményezést. Az utóbbi hónapokban ugyanis sem Orbán, sem Karácsony nem volt igazán aktív. Magyar viszont saját keretezésben adott új értelmezést a helyzetnek, miközben nem követett el semmilyen stratégiai hibát. Ő a politikai kommunikációt cselekvésként fogja fel. Azzal, hogy felszólította Orbánt külföldi programjainak lemondására, klasszikus csapdahelyzetet teremtett, Orbán a kisebbik rosszat választotta az itthon maradással. Ebből is látszik, hogy Orbán nem engedte el Magyarországot, nagyon is foglalkozik belpolitikával. Arról a sajtóhírről, miszerint a Tisza, az LMP és a Kutyapárt képviselői koalícióba léphetnek a fővárosi közgyűlésben, az elemző azt mondja: ebben az esetben is jól látszik, hogy Magyar a kezdeményező. Az ő lakásán találkoznak, és ez hatalomtechnika szempontjából fontos tényező. Azért akarja nagysúlyú Vitézyt főpolgármester-helyettesnek, mert több fronton és folyamatosan harcol Karácsonnyal, Orbánnal, illetve Lázár Jánossal is. Márpedig, ha sokirányú konfliktusa van, akkor nem elkötelezett egyik irányba sem, ráadásul Fidesz- és DK-ellenessége is egyértelmű.

01:41 Orbán újra a nemzetmentő szerepben 
07:22 Orbán, Karácsony, és Pintér Sándor együtt 
15:21 Pintér Sándor megdicsérte Magyar Pétert 
21:22 Gyurcsány Ferenc már nem meghatározó politikai szereplő? 
27:15 Vitézy, Tisza és Kutyapártos nagykoalíció lesz a Városházán?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.