2024. szeptember 13., péntek

FICO TAGADJA, HOGY PEGASUST HASZNÁLNA KORMÁNYA - A KLUBRÁDIÓ NEMZETKÖZI LAPSZEMLÉJE

KLUBRÁDIÓ / VILÁGTÜKÖR
Szerző: KÁRPÁTI JÁNOS
2024.09.13.


A Denník N szlovák lap a múlt héten írta, hogy a Szlovák Hírszerző Szolgálat, a SIS megkapta a Pegasus kémszoftvert. Robert Fico szlovák miniszterelnök tagadja ezt, az EurActiv azonban emlékeztet, hogy az izraeli fejlesztésű számítástechnikai rendszert korábban már több országban – így Orbán Magyarországán, illetve Lengyelországban az előző kormányzat alatt – felhasználták demokráciapárti vezetők, illetve újságírók kommunikációjának kifürkészésére.


Robert Fico szlovák miniszterelnök tagadja azt az állítást, hogy kormánya beszerezte volna a rosszhírű Pegasus kémszoftvert, de az EurActiv brüsszeli portál által megkérdezett szakértőnek súlyos kételyei vannak Fico állításait illetően.

A Denník N szlovák lap még a múlt héten írta, hogy a Szlovák Hírszerző Szolgálat, a SIS megkapta a Pegasust. Erről négy biztonságinak nevezett forrás tájékoztatta az újságot, és egyikük hozzátette: szeptemberben a tesztfázisról áttértek a teljes értékű alkalmazásra. Az EurActiv emlékeztet arra, hogy ezt az izraeli fejlesztésű számítástechnikai rendszert korábban már több országban – így Orbán Magyarországán, illetve Lengyelországban az előző kormányzat alatt – felhasználták demokráciapárti vezetők, illetve újságírók kommunikációjának kifürkészésére. A Denník N éertesülését nonszensznek minősítette a pozsonyi kormány több tagja, élükön Ficóval. „Nincs Pegasus, éppen ellenkezőleg. Ami ezt illeti, jogszabályt kell hoznunk az alkalmazása ellen, mert az sértené a magántitok megőrzéséhez fűződő jogokat” – mondta a miniszterelnök.

Juraj Krúpa, a Szabadság és Szolidaritás (SaS) elnevezésű ellenzéki párt védelmi és biztonsági szakértője azonban azt állítja az EurActiv szerint, hogy a médiához eljutott egybehangzó értesülések több, egymástól független forrásból származnak. Krúpa korábban dolgozott a védelmi minisztériumban és Szlovákia NATO-képviseletén, egy időben pedig vezette a szlovák parlament védelmi és biztonsági bizottságát. Most azt mondta az EurActivnak: az a tény, hogy a Fico-kormányzat beszerezhette ezt a szoftvert, felkeltette több külföldi intézmény és a média érdeklődését, és mivel ez a kormányzat nem élvez bizalmat, létezik olyan aggodalom, hogy a Pegasust újságírók és ellenzéki politikusok ellen használhatják fel. A kormánykoalíció – jelentette ki Krúpa – ahelyett, hogy megteremtené a titkosszolgálat hatékony felügyeletének a mechanizmusát, a Pegasust betiltó törvényt akar hozni, miközben léteznek igencsak hasonló képességekkel rendelkező más rendszerek is. A brüsszeli portál megjegyzi: a hírszerző szolgálat felügyeletére hivatott parlamenti bizottságnak jelenleg nincs elnöke. A kormánykoalíció eltávolította ebből a pozícióból Mária Kolíkovát, a Szabadság és Szolidaritás jelenlegi parlamenti képviselőjét, korábbi igazságügy-minisztert, és a tisztség azóta is üres.

Merénylet után tisztogatás

Míg az EurActiv írása kifejezetten csak a kémszoftver ügyéről szól, a New York Times jóval átfogóbb cikket szentel Szlovákiának, és azt írja, hogy Fico, miután lőfegyverrel merényletet követtek el ellene, tisztogatásba kezdett a korrupcióellenes ügyészek, a kulturális tisztségviselők – köztük színház-, illetve múzemigazgató -, illetve az újságírók soraiban, mert úgy véli, hogy ezekből a körökből táplálták az ellene irányuló gyűlöletet és agressziót. „Megbocsátok és figyelmeztetek” – hangoztatta videóüzenetében felgyógyulása után a munkába visszatérő Fico, ám azóta a megbocsátásnak alig mutatkozik jele, annál inkább a figyelmeztetésnek – írja Andrew Higgins, a lap kelet- és közép-európai irodavezetője. Szerinte a tisztogatás olyan gyors tempóban folyik, hogy a liberális szellemiségre fogékony Pozsonyban kezdik úgy látni, hogy Fico a kritikus hangok elhallgattatásával a szomszédos Magyarországon Orbán Viktor által kikövezett illiberális útra viszi Szlovákiát. Ebben benne van az is – teszi hozzá az amerikai tudósító -, hogy Fico irányvonala mindinkább szemben áll a Nyugattal és egyre barátságosabb Oroszországgal.

Lubos Machaj, aki széles körben nagy tiszteletnek örvendő újságíró, évek óta jól ismeri Ficót, és júliusban veszítette el a szlovák közmédia élén betöltött pozícióját. Azt mondta a Newe York Timesnak: a miniszterelnök fizikai és pszichológiai értelemben egyarán megváltozott, miután meglőtték, és most valóban veszélyessé kezd válni, a demokrácia tartóoszlopai ellen támad. Machajt egyébként nem elbocsátották állásából, hanem az RTVS rövidítésű közmédiát egyszerűen felszámolták, és STVR néven újat hoztak létre helyette. A New York Times tudósítója megkérdezte Lubos Blahának, a Fico vezette Smer párt alelnökének a véleményét is, aki voszont azt állítja, hogy mindez csupán a pozsonyi liberálisok hisztériázása. „Azt állítják, hogy autoriter és demokráciaellenes irányba megyünk, holott csupán az egyensúly helyreállítására törekszünk” – mondja. Szerinte a miniszterelnök elleni merénylet elkövetője a liberálisok által agymosott ember volt.

A New York Times emlékeztet arra, hogy Ficóhoz nagyrészt hasonló dolgokat művelt Magyarországon Orbán Viktor: Magyarország pezsgő demokráciáját lényegében egypártrendszerré alakította át. Vannak azonban jelentős különbségek is – derül ki a cikkből. Fico például nem gátolja Ukrajna fegyverekkel való ellátását. A nagy parlamenti többséggel rendelkező Orbánnal ellentétben Fico pártja egymagában nem tudott többséget szerezni a tavaly szeptemberi választáson, így miniszterelnöki pozíciójának a megőrzése az ultranacionalista Szlovák Nemzeti Párttól függ. „Magyarország irányába megyünk, de még nem tartunk ott. Szlovákiában még nagy számban létezik független média és független intézmény, bár ezeket most természetesen támadják” – idézi a New York Times Michal Simeckát, a Progresszív Szlovákia elnevezésű vezető ellenzéki párt elnökét.

„A politika alakítói még nem ébredtek rá arra, hogy a víz a legfontosabb kincsünk”

Végül röviden megemlítem, hogy a Reuters terjedelmes tudósításban számolt be magyar parlamenti képviselők és civilszervezeti vezetők szerdai kihelyezett találkozójáról, amit Nagykörűnél, a Tisza leapadt medrében tartottak, a fideszes törvényhozók bojkottja mellett. „A politika alakítói még nem ébredtek rá arra, hogy a víz a legfontosabb kincsünk, és hogy a mostani helytelen vízgazdálkodás a jövőnket veszélyezteti” – idézte a hírügynökség Keresztes László Lóránt ellenzéki képviselőt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.