Szerző: MÉSZÁROS R. ISTVÁN
2024.09.16.
A Nyugat-Balkán az elmúlt években kiemelkedő terepe lett a magyar kül- és külgazdaság-politikának, a magyar kormány és gazdasági elitje a baráti Bosznia-hercegovinai Szerb Köztársaságban, Észak-Macedóniában és Szerbiában is élénk kapcsolatépítésbe kezdett.
Ez sok szempontból racionális stratégia. A térség országai az Európai Unió kapujában állnak, geopolitikai jelentőségük az ukrajnai háború során felértékelődött, és európai integrációjuk esetén Orbán Viktor ideológiai szövetségeseivé válnának az uniós intézményekben.
Gazdasági oldalról alacsonyabb fejlettségük, gyengébb hazai cégeik és jelentős fejlődési potenciáljuk jelent komoly lehetőséget a kifektetések – azaz a magyar vállalatok külföldi tőkebefektetéseinek – ösztönzését időszakosan hangoztató kormány szempontjából.
A probléma, hogy – az uniós integrációt követően erős konvergenciát mutató térségbeli gazdaságokkal szemben – a Nyugat-Balkán országai nem nagyon képesek felzárkózni: növekedési teljesítményük tartósan gyenge, munkanéküliségük magas, és a történelmi viszontagságok közepette a piaci viszonyok elég sajátos és nem kifejezetten szabad rendszere alakult ki az adott országokban. Ez kérdéseket vet fel a magyar kifektetések megtérülését illetően.
Stagnálás, rövid meglódulásokkal
Az Eurostat szerint 2023-ban a fejlettségi összehasonlítások leggyakrabban használt mutatója, az egy főre eső, vásárlóértéken számolt bruttó hazai össztermék (GDP) tekintetében egyedül Montenegrónak sikerült megugrania az EU-átlag felét, és a jelenlegi tendenciák alapján a következő években talán Szerbia juthat még el idáig...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.