BARTUS LÁSZLÓ: MAGYARORSZÁGON ÉNEKELNEK A DIKTATÚRÁNAK

AMERIKAI NÉPSZAVA
Szerző: BARTUS LÁSZLÓ
2024.08.31.

Magyarországon 14 éve énekelnek az igazságtalanságok, az elnyomás, a fasizmus és a diktatúra ellen. Nem harc ez, hanem elérzékenyülő sirató, tudomásulvétele és beismerése annak, hogy az éneklőknek nincs bátorságuk szembeszállni az elnyomó rendszerrel, de azt akarják érezni és mutatni, hogy ők jó emberek. Aztán mindent tűrve mennek tovább.

A legtöbb esetben maguktól hatódnak meg az éneklők és/vagy az éneklés hallgatói. Ennek hagyományai biztosan régre nyúlnak vissza, maga a himnusz is egy sirató. Emlékezetünk a szocializmusig nyúlik vissza, ahol az orosz tankok és az 56-os forradalom megtorlásának emléke forradalmi tetté tett olyan dalokat és utalásokat, amelyek ellenállást fejeztek ki.

Van, amikor ezeknek forradalmi szerepük van. De most nincs.

A sorok között kellett olvasni a „bátor” üzeneteket. Ám ma nem ez a helyzet. Az Európai Unió és a NATO tagországában még nincs nyílt diktatúra. Majd lesz, főleg akkor, ha Orbán kijelölt utódja, az ellenzék üdvöskéje, bevonul a Karmelitába. De most még nincs. Lehetne nyíltan fellépni a rendszer ellen, és az utcáról kényszeríteni. Meghúzni legalább a határt.

Most nem az orosz tankok tartanak vissza mindenkit attól, hogy határozottan kiálljon és szembeszálljon az elnyomással. Nem is a félelem, mert még félni sem kell. Csak az önzés, a számítás, a gyávaság, az egyéni helyezkedés és az önös érdek. Addig mennek el, amíg az semmit nem veszélyeztet, ez pedig a belenyugvó, önáltató siratás és éneklés.

Azt is kórusban és tömegben. Nem kellene ezt megváltoztatni?
*
Ez nem más, mint a diktátor és a diktatúra bátorítása, hogy bármit megtehet. Ez lemondás a szabadságról, az emberhez méltó életről. Ez nyilvánvaló kifejezése és beismerése az önző és számító életnek, ahol csak a mindennapi kenyér vagy a hétvégi wellness számít, kinek-kinek, és semmibe vétele minden morális értéknek, szolidaritásnak és emberi normának.

Miért nem lázadnak fel ez ellen? Miért kell tűrni azt a megállapítást, hogy majd csak akkor, ha az anyagiakat elveszik tőlük, akkor háborodnak fel, akkor nem kell nekik vezér se. Nem keresnek hamis messiásokat, tudni fogják mit kell tenni. De addig szemet hunynak, s úgy tesznek, mintha Magyarországon semmi nem történt volna.

Úgy tartják, vannak hülyék, akik nem követik szolgai módra (mint az ország 90 százaléka) baksisért a diktatúra elvárásait, vessenek magukra: aki hülye, haljon meg. Legfeljebb majd énekelünk neki egyet, oszt jónapot! Amúgy mindenki dögöljön meg, ha nem mi vagyunk azok. Senki ne számítson a haragunkra. Másokért nem haragszunk. Ez normális?

Ez ennek a népnek az elsilányosulása, amelynek két legvisszataszítóbb és legmegalázóbb megnyilvánulása, hogy a diktátor „szabadságszerető népnek” nevezi őket, és ő ünnepli a magyar szabadságharcokat, mint forradalmár. A másik pedig a diktátor legjobb tanítványa, aki a helyére pályázik, akiért messiásként lelkesedik a gyáva, önző, hazug és lusta nép.

Ez utóbbi azt ígéri nekik, hogy semmit nem kell tenniük, majd ő megszünteti a diktatúrát. Ez a semmittevésre irányuló hazug ígéret vitt utcára ezreket, tízezreket, az urnákhoz 1,3 millió embert. Nem Magyar Péter képessége és sikere, hogy „áradt a Tisza”, hanem annak az örvendezése, hogy nem kell kockáztatni, áldozatot hozni, valaki megteszi helyettük.

Aki még nem vesztett. Ez különbözteti meg a többiektől és a támogatóitól...

ITT OLVASHATÓ