A RENDSZER, AMELY NEM REFORMÁLHATÓ

HÍRKLIKK
Szerző: PETSCHNIG MÁRIA ZITA
2024.09.09.

Nagy Márton stratégiai főminiszter áprilisban még úgy látta, hogy nem kell semmiféle fordulat a gazdaságban, csupán a gazdaságstratégia céljainak és eszközeinek a „finomhangolására” van szükség. Augusztusban mintha már elismert volna valami problémát, amikor azt fejtegette, hogy ugyan minden rendben van, legfeljebb csak átmeneti fizetési problémák (cash flow) adódnak olykor. (Ám ezt nem sokkal később Varga Mihály cáfolta, mondván, a kincstár számláján még soha nem látott annyi pénzt, mint amennyi most rajta van, ami kizárja a kifizetési nehézségeket.)

Matolcsy György a minap a Közgazdasági Társaság vándorgyűlésén azt hangsúlyozta, hogy a megnyert 2010-2019-es évtized után Magyarország a 2021-2024 közötti években úttévesztésben van, ami veszélyezteti a korábban elért eredményeket, ezért teljes gazdaságpolitikai fordulatra van szükség. Rendre sorra vette azokat a tényeket, amelyek felzárkózásunk lelassulását, sőt, a gyengébb uniós tagállamoktól való, lefelé mutató távolságunk növekedését támasztják alá: az unió élvonalába kerültünk magas áremelkedési ütemünkkel, felfuttatott költségvetési hiányunkkal, adósság- és kamatrátánkkal, versenyképesség-romlásunkkal; a beruházási ráta csökken, ezen belül az „okos” beruházások hányada mérséklődik. Exportunk alacsony hozzáadott értéket tartalmaz (vagyis kevés magyar munkát), a felsőfokú végzettségűek aránya apad, az unió átlagától elmaradó munkatermelékenység nem javul, sőt, a csehekénél magasabb energiaimporttal szemben, a megújuló energia nálunk kisebb hányadot tesz ki stb.

Mindebben semmi újdonság nem volt, az újdonságot csak az jelentette, hogy ezt Orbán Viktor egykori „jobbkeze” prezentálta. De Nagy Márton Matolcsy véleményére adott válaszában sem volt semmi meglepő. Ahogy korábban, úgy most sem volt hajlandó szembenézni – legalábbis a kommunikációs térben nem – a felsorolt kemény tényekkel, ehelyett újból előadta, hogy a gyenge növekedésért Matolcsy felel, amiért nem hajlandó a monetáris politika oldaláról megtámogatni a GDP emelkedését, hanem csak az infláció kordába szorítására koncentrál (egyszemű, mint „Küklopsz” volt).

A makrogazdasági kérdésekben járatlan hírolvasó meg csak kapkodja fejét és – jobb híján – elfogadja Orbán Viktor legújabb kori magyar hangjának megnyugtató válaszát (Orbán Balázs kifejtésében): nem kell komolyan venni a vitát, mert csak személyes harcnak vagyunk a tanúi, amit a jövő márciusig, Matolcsy György mandátumának lejártáig már guggolva is kibírunk. Vagyis az ismert, megszokott NER-válasz: nincs itt semmi látnivaló, nincsen semmilyen probléma, ami meg van (Matolcsy személye) az félév múlva megoldódik.

Hát nem egészen így áll a dolog! – és ekkor nagyon finoman fogalmaztam. A magyar gazdaságnak igen súlyos szerkezeti problémái vannak, amelyek megoldására nem elég sem Nagy Márton növekedési receptje, sem az a javaslathalom, amelyet a 2030-ról 2040-re tolt jóléti célok elérése érdekében előadásában a jegybank elnöke bemutatott. A „Hogyan nyerhetünk mégis 2040-re?” című prezentált táblázatában szereplő pontok ugyanis olyan óhajok, amelyek ugyan nagyon is helyénvalóak, úgy mint a teljes állami digitális átállás, az évente megépítendő 30-40 ezer új lakás, az innovációs kitörés szükségessége, továbbá, hogy a magyar egészségügy és gyógyszeripar vezető szerepben legyen az unióban, Budapest váljon regionális pénzügyi központtá, kiemelt turisztikai célponttá, tanuljon az egyetemeinken legalább 300 ezer külföldi diák, javuljon évente két helyet a gazdaság versenyképessége, fenntartható legyen a növekedés stb., ám csak éppen arról nem szólnak, hogy e nemes célokat miként tudnánk elérni...

ITT OLVASHATÓ