2024. szeptember 25., szerda

700 MILLIÓBÓL MEGÉPÍTETTÉK A KERÉKPÁRUTAT, BEOMLOTT, MOST 1,1 MILLIÁRDBÓL FELÚJÍTJÁK A SZAKASZT

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: KATUS ESZTER
2024.09.24.



Két kerékpárút is beszakadt idén, de még egyiket sem sikerült helyreállítani. A Sirok-Tarnaszentmária-Verpelét szakaszon történt beomlás helyreállítása elvileg 27 millió forintba kerülne, de még ez sem áll a rendelkezésre. A Tokaj és Bodrogkeresztúr közötti rézsűcsúszást viszont egy 1,1 milliárdos munka során szüntetheti meg a közútkezelő, amire külön állami támogatást kaptak. Mindkét kerékpárút uniós forrásból épült meg, a jótállás egyik esetben sem merült fel.

Nem sokkal az átadása után beomlott a Sirokot, Tarnaszentmáriát és Verpelétet összekötő kerékpárút utóbbi két település közötti szakasza – adta hírül olvasói fotó alapján az rtl.hu június elején. Nemrég egy kerékpáros csoport oldalán jelent meg egy fotó az úthibáról, amit azóta sem sikerült megjavítani. Kerestük az illetékes önkormányzatokat, hogy mi ennek az oka. Kiderült, egyelőre nincs pénz a munkálatokra.

A siroki önkormányzat tájékoztatása szerint a beszakadását nem építési hiba okozta, hanem a 2024 júniusában történt extrém időjárás. Mint írják, „a 2415 j. Verpelét-Sirok összekötő út nyugati oldala felőli dombokról a feltöltődött árkon és a közúton átbukó nagy mennyiségű felszíni vízáradat az út keleti oldala és a kerékpárút közötti árokban talált akadályra, így a kerékpárút ezen szakaszát oldal irányból nagy erővel elmosta. A víz erejére és mennyiségére a kerékpárút alatt megfelelően méretezett áteresz nem volt képes az úton átzúduló víz elvezetésre, és a víznyomás hatására a mintegy 1,5 t súlyú beton elemek elmozdultak, a pályaszerkezet pedig megroppant.”

„Mivel a Verpelét – Tarnaszentmária közti szakaszon a kerékpárúthoz kapcsolódóan a csapadékvíz elvezetést a meglévő állami közút melletti útároknak kell biztosítani (…) a tervezés szakaszában nem volt előre látható, hogy az adott szakaszon a közlekedési létesítményeken kívül más külső időszakos vizekkel kellene számolni” – tették hozzá.

A helyszíni szemle és kárfelmérés megtörtént, a becsült helyreállítási költség nettó 27 millió forint. Az illetékes Tarnaszentmária önkormányzata azonban nem rendelkezik önerővel, ami a helyreállításhoz szükséges. Jelenleg a szükséges forrás előteremtése zajlik, csak ezután folytathatják le a (köz)beszerzési eljárást. A remények szerint még idén megkezdődhetnek a munkálatok, és megindulhat a forgalomba helyezési eljárás.

A kerékpárút egyébként uniós forrásból épült, nettó 774 844 440 forintból.

A kivitelező a DYNAMIC ÚT Szállítási Kft. lett, miután a HE-DO Építő Zrt.-t és az ART-BUILD COMPLEX Kft.-t kizárták a közbeszerzési eljárásból. Az egri vállalkozásnak a kerékpárút kialakításán (és a közvilágítás rekonstrukcióján) túl a csapadékvíz-elvezetés is a feladata volt a következő módon:

- földmedrű árok készítése 3079 m
- meglévő földmedrű árok tisztítása 2045 m
- átereszek építése 17 db.

A szerződésen 2023 novemberében módosítottak, miután „a kivitelezés során az altalaj teherbírási értékei nem voltak a tervező által feltételezettek és a kerékpárút építésére megfelelőek, ezért talajjavítás vált szükségessé”. Érdeklődtünk, hogy ez érintette-e a beomlott szakaszt. A válasz szerint igen. „Az altalaj magas víztartalma miatt talajcsere történt, melynek során a nedves talajréteg letermelésére, az altalaj szárítására és talajjavító zúzottkő réteg beépítésre került sor. A kerékpárút alatti pályaszerkezet a talajjavításnak köszönhetően már teljesítette a megfelelő teherbírási értékeket” – tudatta a siroki önkormányzat.

Mivel az ekr.gov.hu-ra felöltött szerződés alapján a kivitelező 24 hónapos jótállást vállalt, arra is rákérdeztünk, miért nem a kivitelező végzi a helyreállítási munkákat. Az önkormányzat szerint azonban a kerékpárút beszakadása nem jótállási kategória...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.