2024. szeptember 19., csütörtök

1,3 MILLIÁRDOT ADOTT RÁ A MAGYAR ÁLLAM, MÉGIS ALIG VAN GYEREK A HORVÁTORSZÁGI ÓVODÁKBAN

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: KATUS ESZTER, PÁPAI GERGELY
2024.09.19.



Tulajdonképpen kidobtak minket abból a pélmonostori magyar óvodából, amit a magyar adófizetők pénzéből építettek Horvátországban. Az igazgató a hivatalos írásbeli megkeresésekre nem reagált, a helyszínen pedig a gyerekek jogaira hivatkozva kitessékelt minket az épületből, és a létszámot firtató kérdéseinkre sem válaszolt. Talán nem véletlenül: a közpénzből épített létesítmény ugyanis szinte teljesen üres, így felmerül a kérdés, valóban szükség volt-e ekkora volumenű beruházásra. Videóriport Horvátországból, ahova Hadházy Ákos független parlamenti képviselő is elkísért minket.


2022 nyarán számolt be arról a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége (HDMK), hogy jól haladnak az építkezések, így hamarosan elkészülhetnek azok a magyar óvodák a horvátországi Pélmonostor, Kórógy és Szentlászló településen, amelyekre a magyar kormány 1,3 milliárd forintos támogatást adott. A létesítményeket végül 2023 telén adták át, és 120 kisgyereket vártak „a magyar nyelvű óvodai programba”. Mi azonban ennek a létszámnak a töredékét sem láttuk a helyszínen.

A tavaly novemberi átadón Jankovics Róbert parlamenti képviselő, a HMDK elnöke azt mondta, a fő üzenetük az, hogy ahol óvodák, bölcsődék épülnek, ott van jövő. Céljuk, hogy minden magyarnak, akinek „eddig nem volt rá lehetősége, annak a gyermeke magyarul tanuljon már óvodás korában”. Hozzátette,

az óvodarendszert ingyenesnek, szülői hozzájárulás nélkülinek tervezik.

Hangsúlyozta ugyanakkor azt is, hogy azért nincsenek még beíratott gyerekek, mert „egy rendkívül bonyolult adminisztratív folyamat zajlik párhuzamosan az építkezés befejezési mozzanataival”, de remélik, hogy 2024. január végére minden engedélyt megkapnak, és megkezdődhet a felvétel. Ez valószínűleg meg is történt, azonban lapunk azt az információ kapta nyár elején, hogy az intézmények teljesen üresek, mivel nincs elég magyar gyerek, aki oda járhatna...


Lásd még: 





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.