2024. augusztus 14., szerda

ÜTŐKÁRTYÁT KAPTAK A KEZÜKBE AZ IPARI CÉGEK, DOLGOZÓIK SORÁT KÜLDHETIK EL ÚGY, HOGY AZ EGÉSZSÉGÜGYI ALKALMATLANSÁGUKRA HIVATKOZNAK

NÉPSZAVA
Szerző: ÁBRAHÁM MAMBRUS
2024.08.14.


Egy törvénymódosítás miatt megúszhatják a csoportos létszámleépítést, ráadásul még végkielégítésre sem kell költeniük.


A munkavállalók számára rendkívül előnytelen trend kezd kibontakozni a ipari termelésben résztvevő hazai cégeknél – értesült lapunk több egymástól független alkalmazotti beszámolóból. A történet lényege röviden: a munkáltató a dolgozók munkaügyi egészségügyi alkalmasságát felülvizsgáltatja, majd ha azon az érintett fennakad, akkor vele szemben olyan helyzetet alakítanak ki, amely végén az elbocsátáskor szükséges végkielégítés kötelező tételeit nem fizetik ki. Nem mellesleg így arra is lehetőség van, hogy nagyobb számban építsenek le embereket különösebb visszhang nélkül. Értesüléseinket László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke megerősítette.

Az érdekvédelemnél is tapasztalják ezt az új, erősen kifogásolható, az alkalmazottakat hátrányos helyzetbe hozó hozzáállást. A fejleményeknek a parlament által tavaly év elején, a kormánypárti oldal felől érkező jogszabálymódosítási javaslat elfogadása ágyazott meg – fejtette ki lapunknak a szakszervezeti vezető. Ekkor a munkahelyi alkalmasság szabályain változtattak. Míg korábban, ha a dolgozó alkalmassági vizsgálata nem sikerült, akkor a cégének más, a képesítésének és megváltozott képességeinek megfelelő pozíciót kellett keresni, ami mellesleg nem járhatott a jövedelem érdemi csökkenésével. Ha ilyen nem akadt, akkor jöhetett szóba a felmondás, amikor is a végkielégítést át kellett utalni számára. Ez a tétel persze nem nyit új távlatokat, ám mégis ad némi támaszt, hogy nem üres kézzel kerül utcára az ember – fogalmazott a szakszervezeti vezető. Ezzel szemben a törvénymódosítás következtében a felmondásnak és egyben a költségek megfizetésének terhe lekerült a munkaadókról – folytatta.

A vállalatok ilyen helyzetben, a megváltozott jogszabály miatt immár megtehetik, hogy munkaviszonyban tartják az érintettet, az alkalmatlanságára hivatkozva azonban nem engedik, hogy munkát végezzen. Ezzel zárul is az ördögi kör, mert bár a dolgozó szerződése nem szűnik meg, ám nem vehet részt a termelésben, így pedig fizetést sem kap.

Díjazás hiányában viszont a munkavállalónak a biztosítási jogviszonya is szünetel, így döntő részben maguk távoznak és próbálnak új munkát keresni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.