2024. augusztus 30., péntek

TANÁRHIÁNY A MAGÁNISKOLÁKBAN IS, AZ ALAPÍTVÁNYI, ALTERNATÍV INTÉZMÉNYEKNEK IS EGYRE NEHEZEBB SZAKKÉPZETT PEDAGÓGUSOKAT TALÁLNIUK

NÉPSZAVA
Szerző: JUHÁSZ DÁNIEL, R. HAHN VERONIKA
2024.08.30.


Sokan a versenyszférában helyezkednek el vagy magántanítványok fogadásával egészítik ki keresetüket – derült ki körképünkből.


Czédly Mariann biológia szakos tanárként és fejlesztőpedagógusként több mint 30 évig dolgozott az állami közoktatásban. 2022-ben, elsősorban anyagi okok miatt felmondott munkahelyén, egy budapesti általános iskolában. A bére pár ezer forinttal haladta meg a nettó 280 ezer forintot. Rövid ideig munkát vállalt takarítóként, mosodai és gyorséttermi dolgozóként, s bár hiányzott neki a tanítás, a fizetése még így is több volt, mint amennyit tanárként keresett. Nem sokkal később visszatérhetett a hivatásához: egy fővárosi magániskolában kapott tanári állást.

– Egészen 2023 végéig dolgoztam az iskolában. A fizetésem lényegesen magasabb volt, mint korábban, de az egyik legnagyobb előnynek talán mégis azt nevezhetném, hogy alacsonyabbak voltak az osztálylétszámok. Nem 30 vagy annál is több diák ült összezsúfolva egy teremben, hanem 16-17. Ennek ellenére a magániskolákban sem fenékig tejfel az élet, legalábbis az én tapasztalataim szerint. A pedagógiai módszertanokba nem szóltak bele, egyetlen feltétel volt: semmi ne kerüljön plusz pénzbe – nyilatkozta a Népszavának.

Az iskolában tandíjat kellett fizetni – ami havonta 135-175 ezer forint között mozgott, a magánfenntartó ugyanis figyelembe vette a szülők anyagi helyzetét –, ám egyre érezhetőbb volt, hogy a fenntartó spórolni szeretne. Végül, az állami iskolákhoz hasonlóan, itt is felütötte a fejét a tanárhiány: Czédly Mariannak is kellett biológia szakosként például irodalmat, földrajzot tanítania, rajzórákat tartania.

Miközben a magániskolák egyik vonzereje épp abban rejlett eddig, hogy nem kell szaktanárok hiányával küzdeniük. Ám egyre többen helyezkednek el inkább a versenyszférában.

A felnőttoktatással is foglalkozó cég végül megszüntette az általános iskolai képzést, miután a gyereklétszám lecsökkent; Czédly Mariann szerint egyre kevesebben tudták megfizetni a tandíjat. A tanárnő most ismét egy állami iskolában dolgozik, félállásban, keresetét pedig azzal egészíti ki, hogy magántanítványokat fogad: korrepetálja, középiskolai felvételire készíti fel őket. Elmondása szerint az utóbbi időszakban megnőtt a kereslet a magántanárok iránt is – hozzá annyian jelentkeztek, hogy egyre nehezebben tudja beosztani az idejét.

– Valóban, most már egyre nehezebb magániskolákba is pedagógusokat találni. Régebben még lehetett válogatni a jelentkezők, az önéletrajzok között, ezt most már egyre kevésbé lehet megtenni – erről Dobos Orsolya, az Alapítványi és Magániskolák Egyesületének társelnöke beszélt lapunknak. Elmondta azt is, szerinte nem igaz, hogy a magániskolák “elszipkáznák” a pedagógusokat az állami oktatásból, és tapasztalatai szerint a heves tiltakozásokat kiváltó új pedagógus életpályatörvény – ismertebb nevén státusztörvény – sem indította meg a tanárok “átvándorlását” a magániskolákba. Arról, hogy a magánintézmények mennyire keresettek, úgy vélekedett: ez intézményektől függ, de a legnépszerűbb alapítványi, alternatív iskolákba továbbra is többszörös a túljelentkezés...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.