2024. augusztus 30., péntek

PEDAGÓGUSOK A BÉREMELÉS UTÁN: „UGYANANNYIT KERESÜNK, MINT EGY BOLTI ELADÓ”

QUBIT+

Szerző: KENDE ÁGNES
2024.08.30.


Bár a januári pedagógus-béremelés papíron jelentősnek tűnik, nem elég ahhoz, hogy a pályaelhagyók visszatérjenek a katedrára, és az OECD-s összehasonításban továbbra is csehül állunk. De hogyan lesz az átlagos 21 százalékos béremelésből a kormányzati kommunikációban 32 százalék?

„Mivel nekem nagyon alacsony volt az eddigi alapbérem, nálam az emelés jelentősnek mondható, 280-ról 360 ezer nettóra emelkedett a fizetésem. Érezni persze nem érzem” – írta lapunknak egy smiley-val a mondat végén egy középiskolai tanár, aki évtizedek óta tanít egy budapesti gimnáziumban.

Ő egyike azoknak a pedagógusoknak, akiktől azt kérdeztük, hogy mennyire elégedettek az idei béremeléssel, elképzelhető-e, hogy a nagyobb fizetés miatt a pályán maradnak, vagy hogy pályaelhagyó kollégáik visszatérnek tanítani.

„Az emelés érezhető, ugyanakkor több szempontból még mindig nem kielégítő, és nem arányos a befektetett munka mennyiségével. Hozzátenném, hogy én saját lakásban élek: aki albérletet fizet (ami Budapesten 200 000 forintnál kezdődik), továbbra sem tud félretenni vagy szórakozni” – válaszolta kérdésünkre egy hét éve állami iskolában tanító tanár.

De találkoztunk olyan pedagógussal is, aki elégedett a mostani helyzettel: egy 30 éve a pályán dolgozó pedagógus azt válaszolta, hogy „nagyon elégedett vagyok, persze mindig lehetne több, és egy ilyen ütemben való emelés elkelne még egy darabig”, de szerinte így is érezhető a különbség, és minden eddiginél több a mostani emelés.

A kormányzati kommunikáció és a valóság

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az augusztus 22-i Kormányinfón közölte, hogy a kormány a korábbi vállalásainak megfelelően folytatja a pedagógusok béremelési programját, így a tanárok fizetése jövőre eléri majd a diplomás átlagbér 80 százalékát. Gulyás szerint a rendelkezésre álló adatok alapján a diplomás átlagbér Magyarországon 2025-re bruttó 1 millió 25 ezer forint lesz, a pedagógus átlagbér pedig 820 ezer forintra emelkedik. Sőt, ha optimistán számolnak, 2027 elejére az egymillió forintos bruttó fizetést is meghaladja majd a tanárok átlagbére. A kormányzat úgy számol, hogy az idei emeléssel 670-680 ezer forintra nőtt a pedagógusok átlagbére, és erre jön rá jövő január elsejével még további 21 százalékos növekedés...



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.