2024. augusztus 30., péntek

ÖSSZEOMLÓBAN A GYERMEKVÉDELEM, TÖBB MINT SZÁZ NEVELŐSZÜLŐ FELMONDOTT AZ ÁTVILÁGÍTÁS MIATT

NÉPSZAVA
Szerző: MUHARI JUDIT
2024.08.30.


A gyermekotthoni dolgozók után nevelőszülők is tömegesen mondanak fel a méltatlan átvilágítás miatt – tudta meg lapunk.


Az 5887 nevelőszülő közül 113-an már biztosan felhagynak hivatásukkal a kifogástalan életvitel ellenőrzése miatt – derült ki a Népszava kérdésére küldött belügyminisztériumi tájékoztatásból. A távozók közül 48 megtagadta a kifogástalan életvitel ellenőrzéséről szóló adatlap kitöltését, 65 pedig kérte jogviszonya megszüntetését. Arról nem adott tájékoztatást a tárca, hogy mi lesz a távozó nevelőszülőknél élő gyerekek sorsa.


A létszámcsökkenés súlyos csapás az ágazatra, hiszen már is eddig is mintegy 2000 nevelőszülő hiányzott ahhoz, hogy – a jogszabályi előírásoknak megfelelően – minden 12 évesnél fiatalabb gyereket családnál helyezzenek el. Így a drámai helyzet tovább romlik: ahogy arról korábban írtunk, elhagyott újszülöttek, csecsemők azért várakoznak kórházi körülmények között, mert nevelőszülői férőhely híján nem tudnak gondozási helyet biztosítani számukra.

A nevelőszülői felmondások azt jelentik: a kegyelmi botrány politikai kárainak mérséklése miatt elrendelt – a nevelők magánéletét és párkapcsolatát részletesen firtató, heves vitákat szító – ellenőrzés széles körben rombolja a gyermekvédelmet. Lapunk írta meg a napokban, hogy a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság intézményeiben dolgozó 4241 gyermekvédelmi munkatárs 6 százaléka távozik a méltatlannak tartott átvilágítás miatt...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.