2024. augusztus 1., csütörtök

NAGYON MEGÉRI MÉSZÁROS LŐRINCNEK DOLGOZNI

G7.HU
Szerző: JANDÓ ZOLTÁN
2024.08.01.


Évek óta látszik, hogy a kormányközeli vállalkozók építőipari cégei magasabb bért adnak alkalmazottaiknak az ágazati átlagnál. Sokáig úgy tűnt, hogy erre a közbeszerzésekre optimalizált NER-es cégek működési modellje a magyarázat: míg a valóban építési munkát végző vállalatok sok fizikai munkást foglalkoztatnak, addig az állami megbízásokat továbbpasszoló vállalatoknak szinte csak szellemi alkalmazottai vannak. Márpedig az építőiparban egy szellemi foglalkoztatott 60-70 százalékkal többet keres, mint egy fizikai melós. Mostanra azonban a NER-cégek bérelőnye már egyértelműen nem csak ebből ered. Más kérdés, hogy a kormányközeli vállalatok alkalmazottai így sem elsősorban maguknak keresnek pénzt.

Mínusz 30-ból plusz 30

Nagyon látványosan emelkedtek a bérek az elmúlt években a hazai építőiparban. Az idei első negyedévben a bruttó fizetések 86 százalékkal voltak magasabbak, mint öt évvel korábban. A gyarapodás mértéke így még az átlagos hazai bérnövekedést is meghaladja némileg, aminek vélhetően az az oka, hogy az időszak jelentős részében munkaerőhiány volt a szektorban.

Az ágazat egészen az építőipari árak elszállásáig nagyon pörgött, alig lehetett szakembert találni, így a vállalatoknak is többet kellett fizetni, ha meg akarták tartani embereiket, vagy újakat akartak felvenni. Bár 2021-2022-ben lelassult a növekedés, ám ekkor az infláció elszállása hajtotta tovább a béreket: a még mindig feszes munkaerőpiacon a fogyasztói árak rohamos emelkedése miatt hasonló ütemben kellett a béreket is emelni.

Mindez természetesen a cégek bér jellegű kiadásain is látszott. Tavaly az ezer legnagyobb építőipari cégnél az egy alkalmazottra jutó személyi ráfordítás a másfélszerese volt az öt évvel korábbinak és több mint duplája a 2015-ös szintnek.

A bérek növekedésében azonban elég jelentős eltérések voltak a vállalatok tulajdonosi háttere szerint. Egyesével megvizsgáltuk a 35 legnagyobb hazai építőipari vállalat béradatait*, amiből az látszik, hogy ebben a körben a kormányközei vállalkozókhoz köthető cégeknél a piaci átlagot jóval meghaladó mértékben emelkedtek a személyi jellegű ráfordítások...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.