2024. augusztus 10., szombat

NAGY BAJT ÉRZÉKEL A FIDESZ, EZÉRT IGYEKSZIK ELHITETNI NÉPPÁRTOS KAPCSOLATÁT

HÍRKLIKK
Szerző: NVZS
2024.08.10.


A Fidesz látja, hogy nagyon nagy a baj: az Európai Parlament legerősebb pártcsoportjának nemhogy már nem tagja, de még kapcsolata sincs vele, miközben egy másik magyar pártot, Magyar Péter Tisza pártját felvették tagjaik közé – ezért valahogyan sugallni akarják, hogy ők is játszanak. Szent-Iványi István külpolitikai szakértő szerint ennek fényében kell értelmezni és értékelni Frank Spenglernek, a CDU pártalapítvány korábbi budapesti vezetőjének a nyilatkozatát, miszerint a Fidesznek továbbra is van kapcsolata az Európai Néppárttal. Szent-Iványi szerint mindent elárul az, hogy Spengler jelenleg az MCC Magyar-Német Intézet tanácsadója, így félrevezető, amit mond.


„A Fidesznek megvolt az oka a távozásra (az Európai Néppártból – a szerk.), de jó demokrataként még így is fontos feladatunk, hogy fenntartsuk a párbeszédet a magyar párttal. Meggyőződésem, hogy folyik a dialógus. Mindkét pártban vannak, akik ma is beszélnek egymással, még akkor is, ha a képviselőink már nem ülnek egy frakcióban az Európai Parlamentben...Ha nem is formális, pártközi szinten, de informális csatornákon máig fennmaradt a kapcsolat, a kommunikáció a Fidesz és a német Kereszténydemokrata Unió (CDU), valamint az Európai Néppárt között” – fejtegette a Szabad Európának adott interjújában Frank Spengler, aki nyolc évig vezette a Konrad-Adenauer-Stiftung magyarországi képviseletét, s aki jelenleg az MCC Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért tanácsadója. Árulkodóak voltak a szavai, amikor arról beszélt, hogy a Fidesz kilépett az EPP-ből, mondván, „megvolt az oka a távozásra”.

Mit jelez – már ha igaz – az, amit a CDU-hoz közelálló, a Kereszténydemokrata Unió alapítványában negyven évig dolgozó Frank Spengler állít a Fidesz és az Európai Néppárt kapcsolattartásáról? Ugyanis Orbán vezényletével a belföldi propagandában az egyik fő mumusnak kiáltották ki az EPP-t és annak korábbi, majd jelenlegi vezetőjét (például az orbáni vádat, miszerint a „belzebubi szerepet játszó” Weber „régi ellensége, ellenfele, rosszakarója Magyarországnak”). Ehhez képest reális-e, hogy a színfalak mögött továbbra is fennmaradt a párbeszéd? Szent-Iványi Istvánt kérdeztük...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.