MINDEZ MINEK IS A TÉNYLEGES JELE?

FACEBOOK
Szerző: GÁBOR GYÖRGY
2024.08.20.

Tacitus számolt be arról, hogy Titus tanácsosaival állítólag fontolgatta, lerombolja-e a jeruzsálemi templomot ugyanis egyesek már-már turisztikai szempontokra tekintettel azon a véleményen voltak, hogy egy ilyen nagyszerű, minden emberi műnél híresebb templomot nem szabad megsemmisíteni, mert épségben hagyása a római mértéktartást példázná minden nép számára.

A rómaiak számára ez volt tehát a zsidók második templomának a jelentése, s ezért vették fontolóra, hogy meghagyják az építményt, amely immár nem a zsidók egyistenhitét és szakrális elkötelezettségét hirdette volna, hanem a rómaiak méltányosságát és mértéktartását.

Minden műemlékké nyilvánított objektum jelentést hordoz az utókor számára, üzenetet, amelyet a műemlékké nyilvánító felettes instancia fontosnak tart továbbadni, a történelem során nemegyszer saját maga jelenét felismerve és bizáncias keretek között önmagát ünnepeltetve benne, abban a hiú reményben, hogy jelenbeli létét a múltba és a jövőbe képes ezáltal végteleníteni vagy meghosszabbítani. Azaz igen sok esetben ilyenkor nem az adott architektúrát emeli ki az állami hatóság az idő szakadatlanságából, hanem önmaga intemporalitásának kíván emlékművet állítani a nagyon is temporális, korrodálódó és előbb vagy utóbb végleg semmibe vesző hatalmi szándék.

Olvasom, hogy a Lázár János miniszter ellenjegyezte rendelet a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Makovecz Imre tervezte és 1997-2001 között megvalósított Stephaneum épületét műemlékké minősíti.

Vajon minek a jeleként?

Lehet annak a jele, hogy Makovecznek a saját építészeti lózungjai és közhelyei mellett fogalma sem volt arról, hogyan és miként néz ki, hogyan és miként funkcionál egy modern, korszerű egyetem: hogy annak milyen közösségi és privát terekre van szüksége; hogy az miként válik belakhatóvá és élhetővé az egyetemi közösség számára; hogy az építménynek milyen gazdasági feltételeknek kell megfelelnie a XXI. században stb.

Lehet annak a jele is, hogy az egyetem mindent felülíró gigantikus és szimbolikus ötlete mennyire szemponton kívül helyezte a rendelkezésre álló hatalmas közpénzek totálisan közömbös elkótyavetyélésének tényét, s ugyancsak a szimbolikus igény mennyire felülírta vagy elnyomta a legelemibb racionális megfontolásokat: az elengedhetetlen infrastruktúra hiányától a tömegközlekedéssel való megközelítés anomáliáin át az épületek zagyva tömeg- és térszerkezetének, valamint az agyonerőltetett és ebbéli funkciójában totálisan értelmetlen „organikus misztikumának” diszfunkcionális architektúrájából fakadó gazdaságtalanságáig, így például a kifűthetetlenségig és még hosszan sorolhatnám.

És persze lehet annak is a jele, hogy a hirtelen fölöslegessé, élhetetlenné és funkcionálisan belakhatatlanná váló épületegyüttest alig két és fél évtized után miként veti le magáról a katolikus fenntartó, hogy aztán az állam szeretetétől övezve, mint közhírré tétetett, „nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé és a beruházás kiemelten közérdekű beruházássá” nyilváníttassék az új Pázmány Campus, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia részére történő ingyenes vagyonjuttatással, valamint Budapest egyik legnevesebb kerületében, az ún. Palotanegyedben történő ingatlan-átadásokkal stb.

Végül annak is lehet a jele, hogy a magyar kormány miként képzeli el az általa ún. „történelmieknek” nevezett egyházakhoz mért „egyenlő” távolságot vagy inkább közelséget. Mert volna ötletem, hogy egy másik „történelmi egyház” három év múlva épp százötven éves intézményének épülete, amelynek pénzügyi alapjait egykor I. Ferenc József császár hozta létre, s amely a császár rendelete nyomán 1877-ben nyitotta meg kapuit, s vált professzorai, oktatói és hallgatói révén méltán világhírűvé, mai állapotában minek is a tényleges jele.

ITT OLVASHATÓ