2024. augusztus 14., szerda

MÉG A HORTHY-KORSZAKBAN IS JÓZANABBAK VOLTAK – AZ ORBÁNI KELET-POLITIKA ZSÁKUTCÁJA

VÁLASZ ONLINE
Szerző: ABLONZY BÁLINT
2024.08.13.


Ha Orbán Viktor Ázsia felemelkedéséről beszél, egyes rendszerlantosok már a kínai írásra való áttérésről fantáziálnak – merthogy a latin betűk állítólag nem alkalmasak a magyar nyelv leírására. Az idei tusnádi beszéd után végképp összeért a Nyugaton szinte mindenkivel összevesző kormánypolitika és az évek óta gondosan építgetett hazai „népi turanizmus.” Az eredmény olyan zsákutca, amibe még a Horthy-korszak ideológusai sem hajtottak be. Ilyen sebességgel legalábbis nem. Vélemény – szigorúan tényalapon.


Az idei nyár a külpolitikai hátrafelé nyilazásról szólt.

A harmincharmadik tusványosi nyári szabadegyetemen Orbán Viktor miniszterelnök előadásában hosszan beszélt a Nyugat hanyatlásáról, Ázsia felemelkedéséről, illetve Magyarország e folyamattal kapcsolatos stratégiájáról. Első látásra ebben semmi különös nincs, hiszen a kormányfő hangsúlyeltolódásokkal ugyan, de legalább másfél évtizede újra és újra kifejti a világ átrendeződésével kapcsolatos nézeteit: a Nyugatnak lefőtt a kávé, a Kelet jön fel, nekünk pedig a győztesekkel kell tartanunk. Nem sokkal első kétharmados győzelme után, 2010 nyarán mondta, hogy „Nyugati zászló alatt hajózunk, de keleti szél fúj a világgazdaságban”. Hangsúlyozta, hogy az ipari forradalom idején kialakult eltolódások most érvényüket vesztik. India és Kína, illetve más feltörekvő térségek pedig visszaszerzik azokat a világkereskedelmi pozícióikat, amelyeket a 19. század előtt is betöltöttek.

E témák visszaköszöntek például a 2014-es, illiberalizmusról híressé-hírhedtté vált tusnádi beszédben és lényegében az idei szónoklat is ezekről szólt: „A következő hosszú-hosszú évtizedekben, de lehet, hogy évszázadokban – az előző világrendszer is 500 évig állt fönn! – Ázsia lesz a világ meghatározó központja. Kína, India, Pakisztán, Indonézia, és sorolhatnám. (…) Szerintem ez azért elkerülhetetlen folyamat, mert Ázsia oldalán van a demográfiai előny, egyre több területen ott van a technológiai előny, ott van a tőkeelőny, a Nyugattal szembeni katonai erő kiegyenlítődés alatt áll, Ázsiában lesz, vagy talán már ott van a legtöbb pénz, ott lesznek a legnagyobb pénzügyi alapok, ázsiaiak lesznek a világ legnagyobb vállalatai, ott lesznek a legjobb egyetemek, a világ legjobb kutatóintézetei, legnagyobb tőzsdéi, ott lesz vagy már most ott van a legfejlettebb űrkutatás és a legfejlettebb orvostudomány.”

A gondolatokat tehát számtalanszor hallottuk, azokat rendszeresen vitatják a hazai és a nemzetközi nyilvánosságban; a felháborodásnak kicsi a sportértéke...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.