2024. augusztus 14., szerda

KÖZBESZERZÉS NÉLKÜL KÖLT EL MILLIÁRDOKAT A MÁV LEÁNYVÁLLALATA A NER-CÉGEKNÉL

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: KATUS ESZTER
2024.08.14.


Hiába az állam a MÁV FKG kizárólagos tulajdonosa, hiába közfeladatot ellátó szervezet, és hiába gazdálkodik közpénzzel, a cégnek nem kötelező közbeszerzési eljárást lefolytatnia. Így aztán a beszerzései nagy részét nem a nagy nyilvánosság előtt folytatja le. Talán éppen miatt nem is szúrt szemet eddig különösebben senkinek, hogyan folyik a MÁV leányvállalatán keresztül a közpénz a kormányközeli vállalkozókhoz.



A MÁV FKG Felépítménykarbantartó és Gépjavító Kft. Magyarország legnagyobb vasútépítő, felújító és karbantartó társasága, amely 100%-ban az állami kézben lévő MÁV Zrt. tulajdona. A MÁV FKG Kft. a MÁV leányvállalataként mintegy 7000 kilométeres vágányhálózat karbantartási, felújítási munkáit végzi.

A MÁV FKG Kft. írta ki azt a beszerzést is, amellyel a 80-as vv. Mezőkeresztes-Mezőnyárád-Emőd bal vágány és a Nyékládháza-Miskolc rendező pályaudvar bal vágány átépítésére kerestek kivitelezőket. A felhívást 2024. július elsején tették közzé, jelentkezni először mindössze négy napig, július 5-ig lehetett, a munkálatok szeptemberben indulnak. A közzétételt egy olvasónk vette észre, aki egyúttal Hadházy Ákos parlamenti képviselőnek is megküldte a részleteket.

A kiírással kapcsolatban megkerestük a MÁV-ot, amelytől a következőket tudtuk meg.

- Az eljárás nyílt, arra bárki jelentkezhetett, aki értesült a felhívásról. (A felhívás a MÁV-VOLÁN-csoport honlapján, valamint a MÁV-VOLÁN-csoport Beszerzési Hírlevelének 16. évfolyam 124. számában jelent meg.)

- „A beérkezett ajánlattevői kérdések alapján és figyelemmel a jelentős számú érdeklődő gazdasági szereplőre”, az ajánlattételi határidőt július 9-re (azaz 4 nappal) meghosszabbították.

- Az eljárás becsült értéke nagyságrendileg 10 milliárd forintnál több.

- A MÁV FKG és a MÁV 2020-ban kötött vállalkozási keretszerződést, a „MÁV által működtetett nyílt hozzáférésű vasúti pályahálózaton versenyképes vasúti infrastruktúra program megvalósítása 2021-2025. években” tárgyában. A munka ennek a szerződésnek a keretében valósul meg.

Hogy mit tartalmaz a keretszerződés, azt nem tudjuk, ugyanis az erre vonatkozó közadatigénylésünket elutasították.

És ami a legfontosabb: az eljárás nem tartozik a közbeszerzési törvény hatálya alá, azt a MÁV-VOLÁN-csoport hatályos beszerzési utasítása alapján folytatják le...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.