2024. augusztus 29., csütörtök

KORMÁNYKÖZELI CÉGEK VÉDIK ÉS ÜZEMELTETIK A KÓRHÁZAKAT, A KEF EGYENGETI NEKIK AZ UTAT

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: KATUS ESZTER
2024.08.29.


Magyar Péter, a Tisza párt elnöke, EP-képviselő napok óta járja az állami fenntartású kórházakat, és rögzíti az ott tapasztalt áldatlan állapotokat. Persze őt és a vele érkező újságírókat sem mindenhol látják szívesen: az egyik intézményben még az ajtót is leláncolták miattuk egy időre a biztonsági őrök. A kórházjárás során nemcsak az derült ki, hogy az épületek többségében nincs légkondicionáló, de az is, hogy ahol van, ott sem mindig takarítják őket. Miközben az üzemeltetéssel és őrzés-védelemmel kapcsolatos feladatokat szinte mindenhol olyan kormányközeli cégek végzik évek óta, amelyek irányítottnak látszó tendereken nyerik el a megbízásokat a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóságtól.


Őrzési és egyéb vagyonvédelmi feladatok ellátására, és recepciós szolgáltatások nyújtására írt ki nemrég közbeszerzési eljárást a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) az ellátási körébe tartozó 671 objektumban. Bár az összességében több millió munkaórát jelentő feladatok elvégzéséhez több száz főre – tehát hatalmas infrastruktúrára – lesz szükség, a KEF nem bontotta részekre a kiírást. Vagyis csak olyan cégek jelentkezhetnek, amely egyszerre képesek teljesíteni a feladatokat az ország valamennyi helyszínén.

De további megkötéseket is tartalmaz a kiírás:

- alkalmatlan például az az ajánlattevő, amelynek az előző három üzleti évből származó, a közbeszerzés tárgya szerinti árbevétele összesen nem érte el a nettó 10 milliárd forintot;

- amely nem rendelkezik legalább egy, minimum 7500 fős látogatói létszámmal bíró rendezvény biztosítására vonatkozó referenciával;

- nem alkalmaz legalább egy szakembert, akinek van legalább alapfokozatú sugárvédelmi képzettsége vagy azzal egyenértékű képzettsége;

- nincs legalább 50 db, a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság által kiállított országos hatályú rádióengedélyhez kötött működésű, minimum 1 Watt sugárzási teljesítményű, UHF frekvenciatartományban működő digitális rádió adó-vevő készüléke;

- vagy nem fizette be a 10 millió forintos ajánlati biztosítékot.

Emellett, az ajánlattevőknek szerepelniük kell az Alkotmányvédelmi Hivatal „biztonsági követelményeknek megfelelő gazdasági szereplőkről” vezetett listáján is, hiszen „az őrzés-védelmi feladatot ellátó személyzet részére meghatározott nemzetbiztonsági vizsgálat meglétét az adott épület jellege, az ott kezelt szenzitív információk/iratok, valamint az adott szervezet feladatspecifikációja határozza meg”.

A 36 hónapra szóló keretszerződés összege 85 milliárd forint.

Hogy végül mennyien jelentkeznek majd a felhívásra, egyelőre nem tudni, de nem lenne meglepő, ha kevés ajánlat érkezne, és végül valamelyik jól ismert kormányközeli cég lenne a befutó. Ez természetesen nem a jóstehetségünk mondatja velünk, hanem az elmúlt évek tapasztalatai, és az általunk megvizsgált közbeszerzések eredményei.

Kormányközeli cégek a kórházakban

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a CIVIL Biztonsági Szolgálat Zrt. vezetésével több kormányközeli cég is nyertese volt annak az egészségügyi intézmények őrzéséről szóló tendernek, amelyet a KEF írt ki 2021-ben.

A 9 megbízott társaság a kelet-magyarországi intézményeket 65 milliárd forint keretösszegért, a budapesti és Pest megyei intézményeket 70 milliárd forintért, a nyugat-magyarországi intézményeket pedig 65 milliárd forintért őrizhetik. Mivel a keretmegállapodás időtartama 48 hónap, azaz négy év, a szerződés még ma is él. Így az sem zárható ki, hogy az őrzött 372 darab telephely egyikében futottak bele a Tisza Pártot követő újságírók a lelakatolt kórházajtóba...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.