2024. augusztus 28., szerda

KITÖRT A FELHÁBORODÁS, KÉT TÜNTETÉST IS TARTANAK A MADÁCH IMRE GIMNÁZIUM KIRÚGOTT IGAZGATÓJÁÉRT

NÉPSZAVA
Szerző: P.L.
2024.08.29.


Ma, augusztus 28-án este az iskola, szeptember 2-án pedig a Pintér Sándor vezette Belügyminisztérium épülete elé várják a demonstrálókat.


A Madách Imre Gimnázium igazgatóját azonnali hatállyal eltávolították a gimnázium éléről, mert nem akarja elkobozni az iskolába járó diákok telefonját. Szeretnénk egy békés tüntetés formájában azonnal kifejezni egyet nem értésünket ma este 19 órától a gimnázium kapuja előtt! - olvasható egy ma közzétett Facebook-esemény rövid leírása.

Mint megírtuk, a Pintér Sándor vezette Belügyminisztérium egy szűkszavú közleményben jelentette be, hogy azonnali hatállyal kirúgja az iskolaigazgatót, amiért az oktatási intézmény bejelentette, hogy az iskola nem hajtja végre a telefonok iskolai elkobzásáról szóló kormányzati rendeletet. „Egy jogszabályt be nem tartó, azzal nyíltan szembehelyezkedő vezető nem irányíthat állami intézményt. A Belügyminisztérium 2024. augusztus 28-án azonnali hatállyal felmentette a Madách Imre Gimnázium igazgatóját” - írta a rendőrminiszter által vezetett, oktatásért is felelős tárca.

Az Orbán-kormány két és fél hete döntött arról, hogy szeptembertől „használatukban korlátozott tárgyaknak” minősülnek az iskolákban a telekommunikációs eszközök, különösen a mobiltelefonok, valamint a kép- vagy hangrögzítésre és internetelérésre alkalmas eszközök, az alapszabály szerint ezeket minden tanítási nap elején le kell majd adniuk a diákoknak és csak a nap végén kaphatják vissza, addig egy elzárt helyen kell tárolni őket. Használni csak oktatási célokra lehet az eszközöket, de ezt külön kell engedélyezniük a pedagógusoknak vagy az igazgatóknak, a használat célját és időtartamát pedig adminisztrálni kell.

A mai spontán tüntetés mellett szeptember 2-án is lesz egy demonstráció, de az már a Belügyminisztérium épülete előtt. Az esemény leírásában idézték az iskola tantestületének hivatalos közleményét is, amely eképpen szól: „Megdöbbenéssel és mélységes felindultsággal értesültünk arról, hogy intézményünk igazgatóját, Mészáros Csabát, aki 24 éven keresztül kiemelkedő eredményességgel vezette iskolánkat, felmentették. Mindez a tanév megkezdése előtt három munkanappal, a legfontosabb feladatok megszervezése közepette történik. Álláspontunk szerint a rendelet adta kereteken belül hoztunk döntést a digitális eszközök iskolai használatáról. A felmentés tényét, annak indoklását és módját elfogadhatatlannak tartjuk.”

Az esemény leírását a szervezők azzal folytatták, hogy a szisztematikusan alulfinanszírozott és leépített oktatási rendszer teljesen elveszi az abban dolgozók szabadságát és megbecsültségét. Felidézik, hogy igazgatójuk nem értett egyet az olyan félmegoldással, mint a telefonok és egyéb digitális eszközök kitiltására vonatkozó kormányrendelet, és kijelentette, hogy a Madáchban ezt nem hajtják végre. Mészáros Csaba 2000 óta az iskola igazgatója, és 1993 óta dolgozik a gimnáziumban - emlékeztettek. „Ne hagyjuk, hogy negatív példát statuáljanak belőle! Ne hagyjuk, hogy bármit megtehessenek!” - írták.

A tüntetés résztvevőitől azt kérték, hogy készítsenek transzparenseket, táblákat, de ne hozzanak semmilyen pártzászlót, vagy más pártszimbólumot, ne gyújtsanak tüzet és más módon se rongáljanak, ne kövessenek el szabálysértést, ne hozzanak fegyverként használható tárgyat és az arcukat se takarják el. „Maradjon meg ez egy békés demonstrációnak, ami után csak a Belügyminisztérium neve fog még csúnyábban kinézni” - zárták a felhívást.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.