KERESZTÉNY ELÉGEDETLENSÉG

REZEDA VILÁGA
Szerző: Rezeda
2024.08.25.

Mindig tanulunk valami újat. Azt épp nem most – mert a történelem már régóta példázza -, hogy autokrata vezetők (másképpen diktátorok) a sportot előszeretettel használják országuk, s ami ezzel egylényegű, a saját nagyságuk igazolására, ami abból fakad, ha már másban nem, legalább ezen a téren igazolva lássák, hogy ami belőlük következve kiábrándító, az mégis jó, hiszen a vezetésük alatt, mintegy annak segedelmével termel ki magából a nemzet nagyszerű fiakat.

Ez pedig azt bizonyítja a kifacsart értéktrendjükben, hogy rendszerük magasabb rendű a más országokénál, akik gazdaságban, szabadságban, az állampolgárok közérzetében sokkal jobban állnak, mint az övé, de az mind semmit nem ér, mert a lényeg a győzelem. Orbán Viktor beállt ebbe a sorba, s amiket amúgy az olimpia értékelése okán előadott, az teljesen új fénytörésbe helyezi a kedves vezetőt, erősebbé teszi az eddigi sanda gyanút, hogy teljesen elment az esze.

Nem használtunk vele kapcsolatban túl erős szavakat, csak épp tátott szájjal figyeljük, ahogyan a mostani megnyilvánulásával is még mélyebbre süllyed a mocsárba olyan új szempontokat hozva be a sport kapcsán esedékes iránymutatásába, amire rajta kívül kevesen képesek, illetve senki sem. Egyik diktátor cimborája sem, ahogyan a mi kedves vezetőnk a sportba, a győzelembe és vereségbe is képes belekeverni a kereszténységet, holott ott semmi helye.

„Van egy libsi elégedetlenség. Az egy nyegle, semmi se jó, ez is rossz, az is rossz. És persze mindig valaki más tehet arról, hogy az rossz. De van egy keresztény hagyománya is az elégedetlenségnek, és ez él Magyarországon. Én ehhez tartozom, állandóan elégedetlen vagyok: ez is jó, mert hat, az nagyon jó. De lehetne hét is, nem? Meg lehetne nyolc”. – A mi Orbánunk ezt a blődséget az olimpiai érmek számáról mondta.

Megpróbáljuk értelmezni az amúgy értelmezhetetlent, amivel egyébként két mondaton belül köpi szembe önmagát a mi Viktorunk, de kicsire nem adunk. Illetve ő nem ad. Azért ízlelgessük a libsi elégedetlenség vs. keresztény elégedetlenség dichotómiát, amiben amúgy az a legszebb, hogy mi, libsik egyáltalán nem voltunk elégedetlenek az érmek számával, míg azonban a kedves vezető meg igen, csak szerinte keresztényien és előre mutatóan.

Delikát ez az egész, de van még, amivel foglalkoznunk kell e rémisztő interjú kapcsán. Orbán mint megcáfolhatatlan és kétségbe vonhatatlan iránymutató jelölte ki a kívánatos jövőt, miszerint ő keresztényien akkor nem lenne elégedetlen, ha a nemzetek versenyében (érmek, helyezések) a mimagyarok az első tízben lennének. Mint ahogyan voltak Kádár apánk idejében, de ezt csak mi tesszük hozzá. Ott is voltak ezzel bajok, de korántsem ekkorák mint itt.

Miként Orbán gőzökkel teli fejében, ahol ez a tíz közé kerülés olyan, mint amikor az első ember előírja, mennyit fialjon a malac, függetlenül attól, hogy amúgy mennyit tudna. A kedves vezető ki is jelölte az általa megálmodott biztos jövőbe vivő utat, ami az, hogy még több pénzt ad a NOB-nak annak a teljes figyelmen kívül hagyásával, hogy pénzért sok mindent lehet venni, szavazatot is, viszont a pályán másodperceket és métereket egyáltalán nem.

És gólokat sem, annak ellenére, hogy a kedves vezető a csapatsportokról beszélve, de mintegy önmaga és a NER jellemrajzát adva jelentette ki, hogy „semmi sem elég”, amiben bőségesen benne van minden. Ugyanakkor visszatérünk még egy szó erejéig a libsi elégedetlenség kapcsán elmondottakra, mikor is „persze mindig valaki más tehet arról, hogy rossz”. Innen nézvést csodálkozunk rá kormányunkra, hogy akkor ők ezek szerint libsik volnának.

Elég csak Gyurcsányra gondolnunk, mint minden rossz eredőjére rendszeresen, háborúra, Brüsszelre meg mindenre, ami él és mozog, azaz utalok vissza saját magamra igazolva azt az állításomat, hogy Orbán pár mondaton belül köpi szembe magát. Megtoldva azzal a hamleti igazsággal, hogy „őrült beszéd, de van benne rendszer”, ami a kedves vezetőre is érvényes. Azzal, hogy az őrület megvan benne, rendszer viszont sehol sem...

ITT OLVASHATÓ