2024. augusztus 5., hétfő

KAMALA HARRIS MEGHALLGATTA A LEGESÉLYESEBB, POTENCIÁLIS ALELNÖKJELÖLTJEIT

TELEX
Szerző: BARNÓCZKI BRIGITTA
2024.08.05.



Kamala Harris amerikai alelnök vasárnap találkozott a potenciális alelnökjelöltjeivel, és meg is hallgatta őket, írja a CBS News. Az amerikai hírcsatorna szerint öt főre szűkült a demokrata alelnöki posztra pályázók köre, és Washingtonba utazott Josh Shapiro Pennslyvania kormányzója, Mark Kelly szenátor, és Tim Walz minnesotai kormányzó is. A CBS forrásai szerint Kamala Harris olyan jelöltekkel is hivatalos interjúkat folytat, akiknek eddig nem jelent meg a neve a médiában, és egyelőre nem derült ki pontosan, hogy más potenciális jelöltek, köztük Andy Beshear, Kentucky állam kormányzója vagy Pete Buttigieg közlekedési miniszter találkozott-e Harrisszel. Az alelnökjelöltek között
sztárpolitikus, volt űrhajós és nagy győzelmeket hozó kormányzók is vannak, itt írtunk róluk
részletesen.

Kamala Harris jelenlegi amerikai alelnök hivatalosan pénteken lett a demokraták elnökjelöltje a párt küldötteinek szavazásán. Harrisnek az augusztus 19-én Chicagóban kezdődő demokrata nemzeti konvenció előtt döntenie kell arról, hogy kit jelöl alelnöknek, és miután ezt bejelentik, várhatóan ketten járják majd be a csatatérállamokat az amerikai elnökválasztás előtt...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.