2024. augusztus 30., péntek

IVÁNYI GÁBORÉK SZEGEDI ISKOLÁJÁT IS TÖRÖLTÉK A NYILVÁNTARTÁSBÓL

TELEX
Szerző: ZÁCH DÁNIEL
2024.08.30.


Nem kezdődhet el a tanév a szegedi Wesley János Óvoda, Általános Iskola és Gimnáziumban, miután az intézményt törölte a nyilvántartásból és működési engedélyét is visszavonta a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal, derül ki az iskolát üzemeltető Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) közleményéből.



Az Iványi Gábor által vezetett egyház szerint a kormányhivatal az augusztus 29-i keltezésű indoklásban július 24-i pénzügyi adatokra és köztartozásokra hivatkozott. A főispán szerint: „A gyerekek, tanulók számára a határozat végrehajtásának késedelme jelentős vagy helyrehozhatatlan kárral járna.”

A MET szerint a szegedi iskola bezárásával 150 gyerek tanévkezdése vált bizonytalanná, hiszen nekik és szüleiknek alig egy napjuk maradt arra, hogy új iskolát keressenek, ellenkező esetben a szülők szabálysértést követnek el. A leírtakban kegyetlennek és törvénytelennek nevezik az eljárást, és mint fogalmaznak, „a MET intézményei ellen összehangolt megsemmisítő akció indult”, amely a budapesti és szegedi oktatási intézményekben tanuló mintegy 450 gyereket és családjaikat érinti.

Iványi Gáborék a szegedi Wesley bezárása miatt azonnali jogvédelmet kértek, hogy függesszék fel az ezt elrendelő határozatát, és ebben szakértő jogvédő szervezetekkel is együttműködnének. Az ügy rendeződéséig, hétfőtől továbbra is nyitva lesz a szegedi iskola, ahol pedagógiai felügyeletet biztosítanak a gyerekeknek.

A Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal is közleményt adott ki az üggyel kapcsolatban. Ebben azt írták, hogy az intézmény közmű- és adótartozása meghaladta a törvényben meghatározott mértéket, ezért a kormányhivatalnak törölnie kellett az iskolát a nyilvántartásból. „Miután működése során csaknem 140 millió, ebből több mint 50 millió forint hat hónapon túli lejárt közműtartozást és adóhátralékot halmozott fel a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) által fenntartott Wesley János Óvoda, Általános Iskola és Középiskola, emiatt a szegedi intézményben veszélybe került a gyermekek nevelése. A kormányhivatal döntése értelmében a diákok új, rendezett hátterű intézményekben kezdhetik meg a tanévet” – írták.

A kormányhivatal döntésének értelmében az érintett 133 gyermek szeptember 1-jétől a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal honlapján közzétett köznevelési intézményekben kezdhetik meg a tanévet.

A pénteki bejelentést megelőzte, hogy a fővárosi kormányhivatal a héten törölte a nyilvántartásából Iványiék budapesti iskoláit és óvodáit is. A kormányhivatal ekkor azt közölte, hogy a közműszolgáltatók és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal jelzései alapján jutottak arra, hogy a MET a felhalmozott közüzemi tartozásaival veszélyezteti a gyermekek folyamatos és biztonságos nevelését.

Iványi Gábor szerdán tartott egy sajtótájékoztatót, ahol értelmetlennek és ördöginek nevezte a fővárosi kormányhivatal döntését. Gazdig Róbert, a budapesti Wesley Kincsei Általános Iskola és Gimnázium igazgatója elmondta, egész nyáron azon dolgoztak a szülők és alapítványok segítségével, hogy megfeleljenek minden feltételnek, amelyeket a fővárosi kormányhivatal, a Nébih és a Katasztrófavédelem támasztott feléjük annak érdekében, hogy elkezdhessék a tanévet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.