2024. augusztus 16., péntek

ITT A BIZONYÍTÉK: A KORMÁNY LEGALÁBB 40%-OS FELÁRRAL VESZI MEG A TIBORCZ-KÖR IRODATÖMBJEIT

VÁLASZ ONLINE
Szerző: BÓDIS ANDRÁS
2024.08.16.


Nemrég „az elmúlt 35 év legnagyobb ingatlanmutyijaként” értékeltük, hogy az állam 600 milliárd forintot fizet titokban Tiborcz Istvánnak és társainak – három irodakomplexumért. Mivel a mutyi pontos mértékét is meg akartuk határozni, szakértők segítségét kértük, és mostanra lett tiszta a kép. Nemzetközi összehasonlításban a magyar állam 70 százalékkal fizette túl Tiborczékat – de a legjóindulatóbb becslések szerint is minimum 40 százalékos a felár (értsd: az adófizetők kára). Úgy, hogy egyébként semmilyen nyilvános számítás nem támasztja alá az új kormánynegyed-koncepció jogosságát, értelmét és gazdaságosságát.


Voltak már jobb napjai a nyilvánosságnak. Az augusztus 8-i Magyar Közlönyből derült ki, hogy e cikk megjelenésének napjától minden építési ügy titkos idehaza. A Lázár János vezette szaktárca kezdeményezésére többé nem lehet szabadon böngészni az ÉTDR nevű hivatalos hatósági tájékoztatási oldalon, a kormányhivatalok nem teszik közzé építésügyi döntéseiket, az építtetők által feltöltött látványtervek, helyszínrajzok elérhetetlenek – természetesen visszamenőleg is. Ráadásul július 29-től 4800 forintot kell fizetni minden tulajdoni lap elektronikus lekéréséért a földhivatali portálon, miközben másfél éve még 1000, azóta 3000 forintért lehetett megtekinteni egy-egy ház, lakás vagy földdarab dokumentációját (benne az egykori és jelenlegi ingatlanbirtokosokkal, a felvett hitelekkel).

Nem állítjuk persze, hogy az ÉTDR-titkosítás és a tulajdonilap-drágítás célja kizárólag az újságírói munka akadályozása lenne – e lépésekkel a kormányzat a környezetükért tenni akaró civilek mozgásterét is szűkíti, a földhivatali sarcolás pedig mindenkit érint, aki épp ingatlanadásvételre „vetemedne”. Viszont az is tény, hogy a sajtó

nagyon sok fontos, kiemelt közügynek számító építkezésről az ÉTDR-adatok és a földhivatali papírok „összeolvasásával” tudott beszámolni.

Nemrég például a Válasz Online is így tárta fel, hogy az állam nem egy, hanem három fővárosi helyszínen vásárol irodatömböket a Tiborcz-körtől – összesen 600 milliárd forintért. A Bosnyák téri, 244 milliárd forintos beszerzésről először Hadházy Ákos független parlamenti képviselő közölt részinformációkat, majd az adásvételi előszerződést már bírósági úton „taposta ki” az államapparátusból. Miután pedig megírtuk, hogy a kormány a Kopaszi-gátnál, a BudaPart-fejlesztés területén ugyancsak vesz egy irodanegyedet potom 255 milliárdért, sőt az Ajtósi Dürer soron elkölt még 100 milliárdot új épületekre, a Transparency International Magyarország az ezekről szóló előszerződéseket is kiperelte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.-től – és lapunk rendelkezésére bocsátotta az eddig dugdosott dokumentációt.

Nem győzzük hangsúlyozni:

az új kormánynegyed-vásárlásokról titkos határozatokkal döntött a kabinet, nemzetbiztosági okokból eltekintettek mindenféle közbeszerzési, versenyeztetési kísérlettől,

és soha, semmilyen nyilvános számítással nem támasztották alá, hogy az államnak valóban szüksége van közel 355 ezer négyzetméternyi új irodatérre. Azt meg pláne nem bizonyították, hogy normális dolog pincétől a padlásig megvenni óriási ingatlantömböket, miközben akár bérelhetnék is ezeket – ahogy többnyire a racionálisan működő nagyvállalatok teszik. Egy szó mint száz, erős a gyanúnk, hogy itt nem az államérdek határozta meg a kormányzati vásárlásokat, inkább a Tiborcz-féle lobbikör pénzigénye.

Az efféle gyanút nyilván úgy lehet megalapozni, ha igazoljuk: a kabinet jócskán túlárazva jut hozzá az említett létesítményekhez. Ám mivel viszonylag ritkán fordul elő, hogy üzleti szereplők kormányzati negyednek alkalmas irodatelepeket adnak és vesznek, a reális piaci érték meghatározása majdnem lehetetlennek tűnik a Bosnyák–Ajtósi–Kopaszi-tranzakciósorozat esetében. Biztos tehát, hogy át kell lépnünk az ország határait; közép-európai szinten érdemes hasonló volumenű bizniszeket keresni.
A BudaPart-papírok egyértelműen megerősítik a nettó 255 milliárd forintos vételárat, sőt azt is, hogy az összeg szűk harmadát – foglaló és előleg címén – rögtön a tavalyi jelzálogszerződések, illetve az építési engedélyezés után megkapta a Tiborcz-hátterű fejlesztő. Az is kiderült, hogy az MNV nemcsak a Bosnyák téri irodaházak, hanem mindhárom helyszín esetében egy Pete Judit nevű ügyvéddel együttműködve intézte az „épületállamosítást” – ez pedig a belterjesség netovábbja. A jogász ugyanis nem más, mint Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter családi bizalmasa; ahogy a 24.hu észrevette, anno épp Pete vette át a tárcavezető testvérének ügyvédi irodáját és állami megbízásait. Ennél is pikánsabb azonban, hogy az eredeti Dürer Park-előszerződést az MNV nem adta ki a Transparency Internationalnek, mondván: azt nem a vagyonkezelő, hanem még a Külgazdasági és Külügyminisztérium írta alá az állam nevében a 2022-es választások előtt. Csakhogy a Szijjártó Péter-féle KKM nem ismerte el, hogy ebben az ügyben adatkezelő lenne, tehát – perek ide vagy oda – erről a szerződésről még mindig nem tudhatunk semmi pontosat...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.