2024. augusztus 11., vasárnap

EGY FRISS FELMÉRÉS SZERINT HÁROM CSATATÉRÁLLAMBAN IS FORDÍTOTT KAMALA HARRIS

NÉPSZAVA
Szerző: M.A.
2024.08.10.


Michiganben, Wisconsinban és Pennsylvaniában már a demokrata elnökjelölt vezet Donald Trump előtt.


Három kulcsfontosságú amerikai államban, Michiganben, Wisconsinban és Pennsylvaniában is Kamala Harris alelnök, demokrata elnökjelölt vezet Donald Trump republikánus elnökjelölt előtt – ez derült ki a Siena College legfrissebb, a The New York Times megrendelésére készített közvélemény-kutatásából.

A lap szerint ezek az eredmények ismét azt mutatják, hogy jelentős fordulatot hozott Joe Biden amerikai elnök kiszállása az elnökválasztási versenyből.

Az augusztus 5-e és 9-e közt készített felmérés alapján Harris Wisconsinban, Pennsylvaniában és Michiganben is négy százalékponttal előzi Trumpot,

az arányok így mindhárom említett államban 50-46 százalékon állnak a demokrata elnökjelölt javára.

A szavazók körében általánosan jobb Harris megítélése, akit intelligensebbnek vélnek a republikánus jelöltnél, és úgy látják, neki megfelelőbb a temperamentuma az elnökséghez. A képet árnyalja, hogy a választók már Trumpot részesítik előnyben, ha a kérdés az, kire bíznák a gazdaság és a bevándorlás kezelését, ezek a témák pedig továbbra is központi szerepet játszanak az elnökválasztási versenyben.

Az alábbi szempontokat tekintve a következőképp tették le a válaszadók a voksukat (zárójelben a szavazók százalékos aránya, akik szerint ezek a tulajdonságok a jelöltet „nagyon jól” vagy „valamelyest jól” jellemzik):

- világos elképzelése van az országról: Kamala Harris 53 százalék, Donald Trump 61 százalék;

- rendelkezik a megfelelő temperamentummal ahhoz, hogy hatékony elnök legyen: Donald Trump 45 százalék, Kamala Harris 54 százalék;

- őszinte: Donald Trump 41 százalék, Kamala Harris 52 százalék;

- intelligens: Donald Trump 56 százalék, Kamala Harris 65 százalék;

- meghozhatja a szükséges változást: Donald Trump 47 százalék, Kamala Harris 50 százalék.

A Siena College májusi közvélemény-kutatásában Joe Biden és Donald Trump gyakorlatilag holtversenyben állt Wisconsinban és Michiganben. A júliusi vita előtt és után végzett felmérések pedig Trump enyhe előnyét jelezte Pennsylvaniában.


Lásd még:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.