2024. augusztus 12., hétfő

DONALD TUSK ÓVATOSSÁGRA INTETTE AZOKAT, AKIK KIZÁRNÁK MAGYARORSZÁGOT A SCHENGENI ÖVEZETBŐL - A KLUBRÁDIÓ NEMZETKÖZI LAPSZEMLÉJE

KLUBRÁDIÓ
Szerző: CSERNYÁNSZKY JUDIT
2024.08.12.


A lengyel kormányfő szerint Magyarország esetleges kizárása Schengenből elindíthatja a Huxitot és különben sem az egyetlen ország, amely oroszokat enged be az EU területére. Aránytalan terhet rak Magyarországra a menekült befogadási kvóta Zsigmond Barna Pál szerint. A bécsi terrorveszély után a Szigeten is fokozták a biztonsági intézkedéseket. Nemzetközi lapszemle.


Felelőtlen politika beengedni a Schengen-övezetbe ellenőrzés nélkül a belorusz és orosz állampolgárokat, mert így is sok kém és egyéb, megbízhatatlan orosz érkezik az uniós régióba – nyilatkozta az egykori észt államfő, Toomas Hendrik Ilves a brit konzervatív Spectator folyóirat videóblogjának. Mivel biztonsági kockázatot jelent a magyar kormány intézkedése Európa számára, ezért egyszerűen ki kell zárni Magyarországot a vízummentes zónából, amire egyébként nem egy esetben volt már példa, csak más körülmények között, mint most. Szükséges intézkedés volt például a Covid idején Dániában vagy részben a németeknél is.

Amúgy is nagyon elege van a tagországoknak a renitens magyar kormány viselkedéséből, legutóbb is miattunk nem tudott közös elítélő nyilatkozatot kiadni az EU a venezuelai választási eredmény meghamisításáról, mert a magyar kormány mégha nem is vétózta meg, de akadályozta az egységes álláspont kialakítását. Azonkívül, hogy kapja a magyar kormány Brüsszeltől a pénzeket, mi haszna és értelme van Magyarországot benn tartani? – tette fel a kérdést a volt észt elnök. Az erkölcsösség és a pénz elfogadásának viszonyát kérte számon a magyar kormányon, amelyik azontúl, hogy tartja a markát, semmit nem tesz a közösség érdekében. Egyszerűen nincs keresnivalója az unióban. S hogy miért ápol baráti viszonyt Orbán az oroszokkal és Putyinnal? Az államfő szerint nyilván kap valamit cserében ezért a barátságért, de hogy mit, azt mind a mai napig nem tudjuk.

Donald Tusk
lengyel kormányfő arra figyelmeztette Brüsszelt, illetve a tagországokat, hogy ne szorgalmazzák Magyarország kizárását a schengeni övezetből, mert könnyen vezethet a lépés ahhoz, hogy a magyar kormány bejelenti kilépését az EU-ból – olvashatjuk a Central European Times összefoglalóját Tusk a lengyel TVP-nek adott interjújáról. A kormányfő körültekintésre intette kollégáit, óvatosnak kell lennünk, ha arról van szó, hogy országokat zárjunk ki az EU-ból – fogalmazott.

A cikk egyébként ismerteti, hogy az oroszokon és a beloruszokon kívül hasonlóan kedvező beléptetési engedélyt kapnának a vendégmunkás program keretében Bosznia-Hercegovina, Montenegro, Észak-Macedónia, Moldova, Ukrajna és Szerbia állampolgárai. AZ EU egyébként nem sokkal a háború kirobbantása után, 2022 szeptemberében szigorított az oroszok vízumkérelmi szabályain és megerősítette a határátlépést is a számukra. A lap idézi Szijjártó Péter külügyminisztert, aki egy Facebook-bejegyzésében "gyerekes hazugságnak" nevezte, hogy veszélyeztetjük a schengeni övezet biztonságát. Szerinte az aggódó Balti országok "hazugsághadjáratba" kezdtek. Merthogy a külföldi állampolgároknak adható tartózkodási engedély kiadása nemzeti hatáskörbe lett utalva, az észt, lett és litván hatóságoknak is van ilyen jogosítványuk. Ahogy a magyar külügyminiszter is utalt rá, Tusk is megjegyezte az interjúban, hogy nem Magyarország az egyedüli, amelyik az orosz állampolgárokat belépteti a schengeni övezetbe.

Egyébként a német sajtó, többek között a Berliner Zeitung is foglalkozott Tusk nyilatkozatával.

A bolgár Fakti információi szerint Brüsszel nem tervez retorziót a belorusz és orosz állampolgároknak adott vízumkönnyítés miatt, mert az alapszabály szerint ennek kezelése nemzeti politikai hatáskörben van.

Magyarország nem fogadja el az új migrációs törvény által rá kiszabott menekült befogadási kvótát, Brüsszel ugyanis bünteti az országot az erős határvédelemért – számolt be az AzerNews az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának parlamenti államtitkára, Zsigmond Barna Pál álláspontjáról. Hazánknak az első évben 7716 állandó befogadóhelyet kell biztosítania, és több mint 15 ezer menedékkérelmet kell feldolgoznia, a kérelmek száma a következő években pedig potenciálisan megháromszorozódhat vagy megnégyszereződhet – fejtette ki az államtitkár. Szerinte aránytalanul magas a kvóta a franciákkal, a németekkel, de még a bolgárokkal és a görögökkel való összehasonlításban is. A felterjesztés szerint Magyarország és Olaszország az összes, Európába menekült több mint felét kellene befogadja.

Több mint 1000 rendőrt és több tucatnyi civilben megjelenő biztonságist vezényeltek ki a Szigetre a hétvégén, miután terrorista cselekményt hárítottak el az osztrák hatóságok. Bécsben Taylor Swift popsztár koncertje alatt terveztek merényletet. Az Euronews a Szigetről jelentkezett be, és adott hírt a megelőző intézkedésekről Budapesten.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.