Szerző: BOJÁR GÁBOR
2024.08.29.
erős gazdasági szerepvállalásában és piaci iránymutató szerepében hitt – írja Bojár Gábor egy személyes emlékre alapozva. A nagyvállalkozó szerint nem az a fő baj, hogy Orbán tévedett az akkumulátorgyártás kiemelt nemzetgazdasági irányként való kijelölésében (mint szellemi elődei a vas és acél országának lázálmával), hanem az, hogy azt hiszi, ez a dolga. Bojár Gábor a Válasz Online nemrég megjelent elemzését egészíti ki alábbi írásával.
Az idei tusványosi Orbán-beszéd Válasz Online-on nemrég megjelent elemzése ijesztő képet fest a korábban némi eufemizmussal keleti nyitásnak nevezett, ám most már nyíltan történelmi léptékűre tervezett stratégiáról. Ablonczy Bálint alapos és átfogó írásához keveset lehet hozzátenni, csak a gazdasági vonatkozásokat szeretném kiegészíteni. Nemcsak a gazdasági kapcsolatok keleti irányú (egyelőre nem túl sikeres) bővítéséről van szó ugyanis, hanem az ázsiai országokat inkább jellemző gazdaságirányítási filozófia átvételéről is. A Rákosi-féle „vas és acél országa leszünk” című tébolyhoz hasonló „akkumulátor-nagyhatalom leszünk” egyre nyilvánvalóbb kudarca is erre világít rá. Itt nem csupán nagyon drága tévedésről van szó, hanem súlyos és tartós szereptévesztésről is.
Hogy mindez milyen régen és milyen mélyen gyökerezik Orbán Viktor habitusában, azt egy közel harminc évvel ezelőtti beszélgetéssel szeretném illusztrálni.
1995-ben ért a megtiszteltetés, hogy Kepes András meghívott népszerű, „Desszert” című tévéműsorába. A műsor koreográfiája szerint három különböző hátterű személy érkezett Kepes meghívására egy vacsorára a Malomtó étterembe. Az előétel és a főétel alatt a beszélgetőpartnerek összemelegedtek, eközben hozzászoktak a beszélgetés közben felállított reflektorokhoz és kamerákhoz, majd a desszert idejére bekapcsolt kamerák mellett folytatták az akkor már a műsorvezető által moderált beszélgetést. Engem üzletemberként egy politikussal és egy sportolóval hozott össze Kepes. A sportoló Mészöly Kálmán egykori válogatott szövetségi kapitány, a politikus pedig az MSZP-SZDSZ kormány egyik ellenzéki pártját, a Fideszt vezető Orbán Viktor volt.
Izgalmas kihívást jelentett a helyzet, alig vártam, hogy vitatkozhassak a még liberálisként számon tartott Orbánnal, akivel már akkor sem mindenben értettem egyet. Ezt megelőzően keveset szerepeltem nyilvánosan, gazdaságpolitikai nézeteimet Orbán Viktor nem ismerhette. Annyit tudott, hogy vállalkozó vagyok. Rutinos ellenzékiként a kormányt támadta, amiért az nem támogatja eléggé a vállalkozásokat. Nyilván arra számított, hogy ezzel egy vállalkozó csak egyetérthet, így meglepetésként érte a reakcióm. Azóta sokszor, sok helyen hangot adtam véleményemnek, hogy az állam ne pénzzel támogassa a vállalkozásokat, azzal csak árt, és főleg ne vegyen részt versenyzőként a versenypiacon. Ehelyett kiszámítható és stabil jogszabályi környezet, de mindenekelőtt a magas szintű közoktatás az, ami valóban segítené a vállalkozásokat. Orbán ezzel szemben az állam erős gazdasági szerepvállalása mellett érvelt. Erre megkérdeztem, hogy akkor miért nem ők vannak koalícióban a szocialistákkal, akiknek balosabb szárnya hasonló nézeteket vallott akkortájt. „Az egy másik liberális párt” – mondta, de finomított álláspontján. Nem arra gondol, hogy az állam direktben avatkozzon bele a vállalkozások üzletmenetébe – mondta –, de az állam dolga a fő gazdaságpolitikai irányok kijelölése. Tudom, az irányt mutassa – válaszoltam. „Ahogy Kecskemét főterén a Lenin szobor mutatja, merre van Szeged.”
A közönség első sorában ülő feleségem szemvillanása jelezte, hogy álljak le, ez az ember még miniszterelnök is lehet.
Feleségem mindig jó emberismerő volt, le is álltam, ezután kevesebbet szerepeltem ebben a beszélgetésben. (Ez a vita egyébként végül kimaradt az adásba került, rövidített változatból.)
Orbánt sok mindennel vádolhatjuk, de következetlenséggel nem – legalább is ebben nem. Harminc évvel ezelőtt is az állam erős gazdasági szerepvállalásában és piaci iránymutató szerepében hitt. Nem az a fő baj, hogy tévedett az akkumulátorgyártás kiemelt nemzetgazdasági irányként való kijelölésében (mint szellemi elődei a vas és acél országának lázálmával). A gond az, hogy azt hiszi, ez a dolga. Mégis miért gondolja, hogy ő és politikustársai jobban érzik, merre megy a világgazdaság, hol és miben lehetnek versenyelőnyeink, mint azok, akik ott vannak a piacon és a bőrükön érzik annak minden rezdülését? Miért tudnák ezt jobban azok, akik az adófizetők pénzével gazdálkodnak, mint azok, akik a saját pénzüket kockáztatják és a gazdasághoz a választók tömegénél mégiscsak jobban értő részvényeseknek tartoznak elszámolással?
...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.