2024. augusztus 17., szombat

BALÁZS PÉTER: KAMALA HARRIS JÓ VÁLASZTÁSNAK BIZONYUL, AKÁR NYERHET IS

KLIKKTV
Szerző: KLIKKTV / NÉMETH PÉTER
2024.08.16.



Önálló szerepet kapott most Kamala Harris, az új feladathoz jól áll hozzá. Alelnökként eddig egy Biden mögött álló mosolygó figura volt, most meg tudja mutatni, mennyire sokoldalú – erről beszélt Balázs Péter, korábbi külügyminiszter, a KlikkTV Mélyvíz című műsorában. Szerinte Harris ügyészként jól ismeri a Trump-féléket, akik lopnak, csalnak, hazudnak, ha a billegő államokban az elektorok Harris mellé állnak, megnyerheti a választást. 

Úgy véli, hogy Kamala Harris nem rossz választás, hiszen felkészült, okos, jó humora van, nem esélytelen. 

Amerikában most jön a kampány forró része, ami novemberig meg sem áll. Magyarországnak az USA-hoz fűződnek a kapcsolatai, nem egyik vagy másik politikushoz. Orbán azt a hibát követi el a külpolitikában, hogy ahelyett, hogy államokkal építene kapcsolatot, ő más pártokra, és leginkább egy-egy személyre épít. Orbán csalódhat, mert Trump sem biztos, hogy olyan szinten segíti majd őt, mint ahogy ezt most ígéri. Amerikában azért nem úgy működik a demokrácia, mint itt. 

A műsorban szóba került még az iráni háború, valamint az, hogy Ukrajna ellentámadásba lendült Kurszknál, meglepetésszerűen, amivel sokkot okozott Oroszországnak, megfordította a hangulatot, de a magyar kormány ettől még oroszpárti marad.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.