2024. augusztus 23., péntek

AZ EGYIK MSZP-S POLITIKUS 30 MILLIÓT KÉRT, A MÁSIK MÁR 40 MILLIÓT AKART MAGÁNAK A VÁDIRAT SZERINT

TELEX
Szerző: WEILER VILMOS
2024.08.23.


Augusztus 22-én csütörtökön a Központi Nyomozó Főügyészség korrupciós bűncselekmények miatt vádat emelt hét ember ellen. Köztük van Horváth Csaba volt II. kerületi, majd zuglói polgármester, Tóth Csaba és Baja Ferenc egykori, és Molnár Zsolt jelenlegi parlamenti képviselő. Ők négyen mind MSZP-s politikusok. Baja korábban miniszter is volt, 2014-ben esett ki a parlamentből, Tóth és Horváth az elmúlt években buktak meg, Molnár ma is képviselő, de mentelmi jogát éppen nemrég függesztette fel a parlament.

Az ügyészség friss tájékoztatásában nem ír arról, hogy ki a másik három vádlott, és azt sem részletezik, pontosan kit mivel vádolnak. Annyit elárultak, hogy a négy megnevezett szocialista politikussal szemben végrehajtandó szabadságvesztést, tíz millió forintot meghaladó pénzbüntetést, és a jogtalan gazdagodás erejéig vagyonelkobzást indítványoztak.

Ha a bíróság igazat ad az ügyészségnek, és az indítványuknak megfelelő ítéletet hoz, ez lehet a rendszerváltás óta eltelt időszak egyik legkomolyabb korrupciós botránya. Az ugyanis szinte példa nélküli, hogy Magyarországon három volt, és egy jelenlegi országgyűlési képviselőt egyszerre, egy ügyben ítéljenek börtönbüntetésre...


Lásd még:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.