A HAZAFISÁG SZÍNEVÁLTOZÁSA - A HAMIS PATRIOTIZMUS ARRÓL ISMERSZIK MEG, HOGY LEGFONTOSABB MŰKÖDÉSI TEREPEIN KATASZTRÓFAHELYZET URALKODIK

SZÉP SZÓ / NÉPSZAVA
Szerző: BÁTHORI CSABA
2024.08.11.

...A patriotizmus – idézem Ambrose Bierce mondatát – gyúlékony szemét, amely szemfényvesztő fáklyaként világít a szemünkbe, és valódi céljait jobb nem ismerni. Éles-látó antik szerzők nyomán Samuel Johnson fogalmazta meg a szemünk előtt palástolt anomáliát: a patriotizmus a gazemberek utolsó menedéke. Ami a reformkorban a „Közjó” érdekében gyakorolt honszeretet volt (és nem üres „bosszú-hazafiság”, ahogy Széchenyi nevezi a személyes előnyök megcsappanása után hazafinak állt egyik főúr, Esterházy József magatartását), az immár a fél világot elárasztó porhintés eszközévé rothadt, és többnyire részleges hatalomszerzési érdek biztosítékául szolgál. Széchenyi pontosan tudja: a patriotizmus önmagában nem tesz jobb, műveltebb, becsületesebb emberré, és – hétköznapjaink számtalan tömeggyülekezése ékes példa erre – még igen nagyszámú egyed összesereglése is lehet a barbárság, tudatlanság és szűklátókörűség feldomborulása. A patriotizmus hagymázos indulata, fel-felszított láza önmagában nem humanizál sem egyes embert, sem nemzeteket, sőt vannak korok, amikor tönkreteszi, a hanyatlás lejtőire, sőt a pusztulásba lökheti az egész közösséget.

Van éltető, és van gyilkos patriotizmus. Sajnos, a történelem eddig főleg az utóbbira mutatott példákat: a nemesnek indult buzgalom elvaduláshoz, bűnökhöz, tömeggyilkosságokhoz vezetett. Ellenkezőleg: ha majd oda jutunk, hogy jelentőségét veszíti, „ki a patrióta” (hiszen erre bajos objektív értelemben megfelelni), akkor leszünk képesek feltenni a helyes kérdéseket: ki ért a gyógyításhoz; ki a jó színész; ki a legjobb asztalosmester; ki a legjobb pék, fodrász vagy patikus. A következőkben – fesztelen olvasóknak, csupán ajánlati szándékkal előterjesztve – szeretném megfogalmazni a Széchenyi értelmében vett és a mai napig érvényes, mert egyetemes, egész világra kiterjedő, és időtlen patriotizmus néhány jegyét:

1. Patrióta lelkigyakorlatunk elején jó örökre felébreszteni magunkban a tudatot: valahányszor a „magyar” szót halljuk, a higgadtság, méltányosság és mérséklet szándékát kell megkeresnünk magunkban. A botrányos és kizárólag magyarságunkra hivatkozó berzenkedés általában tartalmatlan, talmi és kongó sallangot görgető beszéd. Széchenyi nem győz óva inteni a lármás politikusok frázisaitól, és azoktól a pillanatoktól, amikor egy-egy kortes vagy hordószónok az ájult és tájékozatlan tömeg lelkesedése közben abban a hiszemben zúgja tele a teret: mily óriási léptekkel, sőt „sasreptileg” (ez is az ő szava) mozdította elő a haza javát. 1842-es akadémiai beszédében kerek-perec kimondja: „A magyar szó még nem magyar érzés, az ember, mert magyar, még nem erényes ember, és a hazafiság köntösében járó még korántsem hazafi.” A „magyar-ittasság” nem a kultúra hatalmas birodalma felé vezető királyi út, ellenkezőleg: az egyik legveszélyesebb zsákutca, amelyből hosszas külföldi tartózkodás, a miénktől eltérő szokásrendekkel való huzamos érintkezés, és külföldi értékrendekkel történő folyamatos és tárgyilagos összemérés vezetheti szebb útra az önistenítésben megrekedt hazafit.

2. A patriotizmus semmi áron nem kerülhet összeütközésbe az egyetemes erkölcsi értékek és a hazafiúi lelkiismeret parancsaival. Petőfi is az „emberiségért” szeretett volna tenni valamit, már kamasz fővel, s a végén is a szent „világszabadságért” esett el a segesvári csatatéren. József Attila egyik kései darabja kapcsolja össze a töredék végleges, axiomatikus élességével ennek az érzelemnek két magas dimenzióját: „Én hazám, fajom és emberiségem iránt ismerem szép kötelességem.” Széchenyi pedig, itt is, említett akadémiai beszédében, kimondja: „(…) hála az ég, e földgömbön – hol nemcsak fajtája, de egész neme érdekét köteles szívén hordani minden jobbra törekedő ember”. A Világban ezt olvassuk: a magyarnak csak egy célja lehet: „a Magas” (mintha Illyés „haza a magasban”-eszméjének forrásvidékén járnánk).

3. A patriotizmus nem adhat szabadjegyet a törvényesség megsértésére, nem múlhatja felül az igazságkeresés és a közösség érdekében végzett nyilvános cselekvés parancsát. Ugyancsak a Világban meséli el egy külföldi kereskedővel folytatott beszélgetését, aki – miközben Széchenyi Magyarországra csalná – elmondja, miért nem jön ide: „mert itt senki nem fizet s mindenki üt”, továbbá: mert itt a törvénytelenség „büntetlen marad”. „Nem szeretem a sötétben kötött ügyleteket.” A sötétben, azaz titokban kötött (időtlen időkre titkosított) ügyletek nem a hazaszeretet tanúbizonyságai, hanem a bűnözői hajlam jelei. Ezzel szemben Széchenyinél minden közösségi indulat az igazságkereséshez kötődik. A hazaszeretetről nem átallja megállapítani: „Im ez legnagyobb bajunk, hogy annyi elficamlott ész van köztünk, so eine Affen-Vaterlandsliebe /egy afféle majom-hazaszeretet/, mely szeretete által legtöbbet ront”.

4. A patriotizmus nem fedheti el a „nemzet nevében” és a „nemzet érdekében” elkövetett bűnöket, főleg nem a más nemzetek elleni atrocitásokat. Széchenyi nem helyeselte az erőszakos magyarosítást, sem a forradalmi honfiúi buzgalmat. „Lelkesülés kezdi, őrjöngés kíséri, és megbánás követi a forradalmakat”, emlékeztet. Irtózott minden esetlegesen elért „siker”-től, ódzkodott a „véletlen született magyarok”-tól, és minden hazafiúi habzás hallatán felébredt benne a rettegés: nem lesz-e értelmetlen valaha kivívott szabadságunk, nem marad-e „fejletlen probléma, egy olyan nép vívmánya, amely csak a farkasnak függetlenségi köréig” volt képes felemelkedni (az utóbbi években megismerhettük ennek a „farkas-függetlenségnek” bizonyos létmódjait és hangzatos szókincsét…).

5. A hamis patriotizmus arról ismerszik meg, hogy legfontosabb működési terepein katasztrófahelyzet uralkodik. Ha nincs komoly tudásközvetítés, információközlés, ha nem működik az egészségügy, ha nincs pártatlan jogszolgáltatás, ha nem válnak el a hatalmi ágak, ha fojtogató életgyakorlattá válik a hazugság kultusza, ha a közösséget „fortélyos félelem igazgatja” és „csalóka remény”, akkor a patriotizmus szószólóinak hitele elsorvad, és közös szűköléssé silányul az élet. Úgy tűnik, mostanság a hatalom által gerjesztett patriotizmus jobban előkészít bennünket a meghajlásra, mint a felegyenesedésre. Széchenyi riasztó tisztasággal látta s mondta: Hazafinak lenni nehéz, de nem lehetetlen. De nem egyszer csak így idézte sorsát, fanyar sóhajjal: O Verstand wo ist deine Vernunft geblieben! (Ó, értelem, hová tűnt a te észszerűséged!)

Talán azt akarta mondani: soha nem lehetünk az emberi, az értelem megcsúfolása árán hazafiak.

ITT OLVASHATÓ