2024. július 2., kedd

WEBER ÉS AZ ÓVÓNŐK

REZEDA VILÁGA
Szerző: Rezeda
2024.07.02.


Mint emlékezhetünk, a Fidesz (Magyarország nevében, de nem vele egyetértésben, tőle nem felhatalmazva) a magyar soros uniós elnökség jelmondatául Trumptól koppintott: „Make Europa great again!”. Ez egyrészt ötlettelenségre utal, másfelől fura áthallásai vannak, ezért kérdezték meg Orbánt arról, mit szóltak hozzá a normálisabb miniszterelnök kollégái, amire csak annyit felelt, „lenyelték” –. Azt is mondhatta volna, be is kaphatják. Ugyanott tartanánk.

Mindemellett kitetszik, kormányzó pártunk ezt az elnökséget egyáltalán nem arra és úgy óhajtja használni, mint amire kitalálták annak idején, ilyen babra-, és háttérmunkára, hanem a lezajlott választások végeredménye ellenére arra, hogy Európát olyan irányba lökje, amerre egyáltalán nem akar menni. Voltaképp a többség legitimációját kérdőjelezik meg, minden megszólalásuk erre utal, és erre akarják használni ezt az elnökséget is.

Mert mit is jelenthetne Orbánnak ez a kijelentése: „Minden, Európa szempontjából fontos helyszínen ott leszünk, minden helyzetet föltárunk, mindegyik helyzetről jelentéseket fogok készíteni az európai vezetők számára…” Jelezte, hogy a következő napokban „meglepő helyszínekről meglepő híreket” lehet majd hallani. Nem tudom, valaki szólhatna neki, hogy ő nem száguldó riporter, se nem helikopter, mert ezek elég fura jóslatok.

Tudjuk, hogy van neki ez a tettre kész, aljadék sajtója, amely minden képtelenségre képes, tehát fogunk hallami érdekes dolgokat. Az elmúlt napokban az derült ki, hogy a legfőbb mumus – aki fideszi előadásban szinte puccsal szerezte meg a hatalmat – Manfred Weber, aki már annyira a magyarok ellensége, hogy az a legfőbb gondja, a magyar óvónők ne kaphassanak béremelést. Ezt Menczer elvtárs adta elő, tehát úgy is kell kezelni.

Viszont mégis elhangzott, ahogyan Orbán ígérvényéből is az sejthető, hogy tán ilyesmi furcsaságok derülnek ki most, hogy ő elnököl, s ezek szerint hiába mondta neki az elnökséget átadó belga miniszterelnök, ne higgye, hogy ezzel ő lesz Európa ura, nagy valószínűséggel nem így fogja fel, és a szolgálat helyett majd a még hangosabb szarkeverést láthatjuk és hallhatjuk, természetesen cirkuszi díszek közé csomagolva. Meg a pátosz.

Nem a mi kormányunk lett volna és nem a Fidesz, ha ezt a soros elnökséget ne hálaadó szentmisével vették volna át, ahol is az „új elnöki időszakra” kértek áldást. Természetnél fogva olyan ez, mint Svejk tábori miséje a frontra indulás előtt. Amúgy mi lett volna, ha valami értelmes dologra kérnek áldást, mert ebből olybá tűnik, mintha ők maguk a jóistentől kaptak volna felhatalmazást arra, amit most készülnek elkövetni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.