2024. július 30., kedd

MOLNÁR LÁSZLÓ: ÚGY LÁTJUK, HOGY A DOLGOK EGYRE INKÁBB ROSSZ IRÁNYBA MENNEK, MAGYARORSZÁGON MINDIG A LAKOSSÁG FIZET A VÉGÉN

NÉPSZAVA
Szerző: KARDOS ERNŐ
2024.07.29.


A valós adatokból akarunk valódi képet mutatni az embereknek akkor is, ha az nem tetszik az Orbán-kormánynak – mondja a GKI Gazdaságkutató Zrt. vezérigazgatója. Interjú.


Az ismert közgazdász, Mellár Tamás aggódva beszélt lapunknak arról, hogy a tulajdonosváltás után a GKI Gazdaságkutató Zrt. eltűnhet a komolyan vehető elemzők közül, hisz rejtélyes módon kormányközeli alapítvány lett az új tulajdonosa. Ha pedig a cég elveszti korábbi függetlenségét, akkor gazdasági ügyekben is megszűnhet a hiteles hazai tájékozódás lehetősége. Ön nem fél ettől?

Nem. Ugyanis a tulajdonosváltás már két éve megtörtént, és a GKI azóta sem lett kevéssé kritikus a kormányzat gazdaságpolitikában elkövetett butaságaival szemben; miközben persze elismerjük az eredményeket is, tehát a kiegyensúlyozott véleményalkotás – amely mindig jellemzett bennünket – továbbra is megvan. A mai napig érvekkel bíráljuk a kormány gazdaságpolitikáját. Úgy látjuk, hogy a dolgok egyre inkább rossz irányba mennek Magyarországon. Sajnos.

Mi kényszerítette önöket a tulajdonosváltásra? A kutatásaikból nem tudták fenntartani a gazdaságkutatót?


Ez is szempont volt, de a fő ok az volt, hogy a GKI korábbi tulajdonosai, vagyis a menedzsment túl volt a nyugdíjkorhatáron. Számukra fizikailag is nehezebb volt részt venni a napi munkában, ki szerettek volna szállni a napi verklikből, tulajdonrészüktől meg akartak válni. Korábbi elnökünk, Vértes András ugyan több nagyvállalkozóval is tárgyalt a tulajdonosváltásról, de a végén nem akadt jelentkező, aki bevásárolta volna magát a cégbe.

Hasonlóan jártak, mint az ugyancsak nagy múltú s a rendszerváltás idején szellemi központként szerepet játszó Pénzügykutató. A cég számára elapadtak a nagy megrendelések, s már a kisebb a vállalatok sem tartottak igényt az elemzéseikre. Elkezdett működni a kapitalizmus – ezt nyilatkozta Csillag István, az egykori vezérigazgató. Önök is hasonló helyzetbe kerültek?

Nekünk 2010 előtt sem volt nagy kormányzati megrendelésünk, a GKI bevételeinek legfeljebb húsz százaléka jött állami forrásból, a többi a piacról származott. Viszont jó ideje elmondhatjuk, hogy ma már száz százalékban a piac tart el bennünket, miközben vannak azért támogatóink is. Hozzávetőleg 150 millió forint a cégünk teljes bevétele, ami azt jelenti, hogy a kutatószférában a Századvég után a harmadik legnagyobb cég lettünk. De hangsúlyozom, nekünk nincs állami megrendelésünk. Hozzá kell tennem, hogy az Európai Uniónak is dolgozunk, a bevételeink legfeljebb negyede származhat brüsszeli forrásból.

Közben a Pénzügykutató hivatalosan már nem is működik, nevét a tekintélyes kutatógárda őrzi, Lengyel László elnökkel együtt. Volt esély arra, hogy önök is hozzájuk hasonló sorsra jutnak?

Erre az esély mindig megvan egy kutatóintézet esetében. De úgy látom, hogy azok a fizetőképessé erősödött vállalatok és érdekvédelmi szövetségek, amelyekkel eddig dolgoztunk, elégedettek a munkánkkal. Maradtak megrendelőink, mert tőlünk hiteles, a piac véleményét is reálisan tükröző tanulmányokat kaptak. De újabb megrendelőink is akadtak. S talán a gazdasági helyzet bizonytalansága magyarázza, hogy régi ügyfeleink is visszatérnek, mert rájöttek arra, hogy működésükhöz szükség van hiteles piaci elemzésre...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.