Szerző: MÉSZÁROS R. TAMÁS
2024.07.25.
- JD Vance ohiói szenátor, a párt frissen kinevezett alelnökjelöltje beszédében a Wall Street, a globalizáció és a szabadkereskedelem ellen szólalt fel, miközben a „dolgozók emberek” és a leszakadó rozsdaövezet képviseletét hirdette, és izolacionista külpolitikát ígért.
- A gyűlésen hosszú idő után először felszólalt egy szakszervezeti vezető, Sean O’Brien, az 1,3 milliós tagú, eredetileg kamionsofőröket, manapság a magán- és közszektor számos kék- és fehérgalléros munkakörét is képviselő IBT elnöke.
- A párt programja pedig a nyugdíjrendszer és a 65 éven felüliek egészségbiztosítási költségeit fedező Medicare finanszírozásának fenntartását és erősítését ígérte, miközben az államadósság csökkentéséről és a költségvetés egyensúlyba hozásáról egy szó sincs a dokumentumban.
Donald Trump elnökjelölt programjának és nyilatkozatainak azonban ugyanígy része a társasági adó csökkentése, a dereguláció, a kamatcsökkentés és a vállalkozói érdekek képviselete. Trump pénzügyminiszter-jelöltjei között van Jamie Dimon, a JP Morgan Chase bankóriás vezérigazgatója, akit tavaly még „túlértékelt globalistának” nevezett, kampányának főtámogatói között pedig hemzsegnek a milliárdosok. Eközben viszont első elnökségéhez hasonlóan a Kínával és más exportőrökkel szembeni kereskedelmi háborút is folytatná.
A fentiek jelzik, hogy a Republikánus Párt gazdasági programja furcsa és nem minden elemében konzisztens egyensúlyozást jelent a trumpista populizmus és a párt átalakuló, a külvárosok és a felsőközéposztály felől a vidéki és szegényebb rétegek felé dőlő bázisának igényei, valamint a régi konzervatív gazdaságpolitikai beidegződések között.
Mindez jelentősen megnehezíti annak megjóslását is, hogy mire számíthat az amerikai és a világgazdaság, ha novemberben – a jelenlegi felmérések alapján Kamala Harris várható demokrata párti elnökjelölttel szemben néhány százalékponttal vezető – Trump ismét hatalomra jut. Az előzetes értékelések magasabb vámokat, nagyobb inflációt, jelentős világgazdasági turbulenciát várnak, magas bizonytalanság mellett. Ez pedig a Trumpot erősen támogató magyar kormány gazdaságpolitikája számára sem sok jót ígér.
Vámháború, adócsökkentés, környezeti dereguláció
A tisztánlátást nehezíti, hogy Trump választási programja mindössze 16 oldal, amely nagyrészt hangzatos jelszavakból áll, és kevés konkrétumot tartalmaz. Az exelnök 2017 és 2021 közötti kormányzása és idei nyilatkozatai alapján azonban van pár egyértelmű sarokpont, amely novemberi győzelme esetén szinte biztosan megalapozná gazdaságpolitikáját...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.