2024. július 24., szerda

GYŰLIK AZ ADOMÁNY IVÁNYIÉKNAK, DE MÉG CSAK AZ ÉLETMENTÉSHEZ ELÉG 20 MILLIÓ JÖTT ÖSSZE

HÍRKLIKK
Szerző: NVZS
2024.07.23.



Az utóbbi néhány napban mintegy 20 millió forintnyi adomány gyűlt össze civilektől Iványi Gáboréknak, ami életmentő, de miután csak néhány napnyi fennmaradáshoz elegendő, ezért arra kérik az embereket, hogy aki tud, továbbra is segítsen – mondta el a Hírklikknek Vajay Zsófia sajtószóvivő. Az első félévben összesen már egymilliárd forintot meghaladó összeget tartott vissza az állam az Iványi Gábor lelkészhez köthető vallási és karitatív tevékenységeket, továbbá az állam helyett különféle egészségügyi, illetve oktatási feladatok fenntartását végző intézményektől. A múlt héttől pedig inkasszálták, lenullázták és ezt fokozva, még adóssággal is megterhelték valamennyi intézményi számlájukat. Összesen fél napi működésre elegendő pénzük maradt, miközben az illetékesekhez intézett megkereséseikre még nem reagáltak.

Egyelőre, de csak átmenetileg megmenekültek a bezárástól a Magyar Evangéliumi Testvérközösséghez (MET), s az Oltalom Karitatív Egyesülethez (OKE) köthető – hajléktalan szálló és kórház, oktatási és szociális feladatokat ellátó – intézmények, köszönhetően azoknak a civileknek, akik a pár nappal ezelőtti felhívásra reagálva, már nem a szokásos bankszámlákra, hanem egy újonnan megadottra küldték el az adományaikat. Ezekből – tudtuk meg Vajay Zsófia sajtóstól – kedd reggelig 20 millió forint jelent meg a számlán, amiért nem győznek hálásak lenni az adakozóknak és a helyzetet világgá kürtölő civil szervezeteknek, a sajtó munkatársainak. „Ez ugyanis életmentő, de miután a napi alapfokú működésünkhöz kétmillió forint szükséges, minden további adományt is nagyon szépen köszönünk” – fogalmazott, megjegyezve: szükségük van a folyamatos adakozásra, mivel belátható időn belül nem várható megoldás az ügyükben. Ezt a véleményt támasztja alá az is, hogy ők ugyan mindent megpróbálnak, de eddig az illetékesek nem reagáltak a leveleikre, megkereséseikre.

„Az eddig meghirdetett támogatói számlaszámaink átmenetileg nem elérhetők. Kérjük, adományaikkal ideiglenesen támogassák a szociális munkát, a hátrányos helyzetűek oktatását segítő SZALMASZÁL a Hajléktalanokért Közhasznú alapítványt. A legkisebb adomány is óriási változást hozhat!” – tette közzé a MET július 19.-én, a honlapján, megadva az adományozáshoz szükséges információkat. A nyilatkozatban arról is adtak információt, hogyan tud segíteni az, aki készpénzben szeretne adakozni. 

Ide utaljanak, ha tudnak!

SZALMASZÁL a Hajléktalanokért Közhasznú alapítvány.

10400140-00033688-00000006 (K&H)

IBAN: HU52 1040 0140 0003 3688 0000 0006

SWIFT/BIC: OKHBHUHB

Emellett a MET pénztárában minden nap 9-16 óra között személyesen is leadhatják készpénzadományaikat a 1086 Budapest, Dankó u. 15. szám alatt.)

Tartós élelmiszeradományt folyamatosan és hálásan fogadunk a 1086 Budapest, Dankó u. 11. portáján.

A közleményben felvázolták azt is, miért van szükségük – nem először, és ismerve a körülményeket, vélhetően sajnos nem is utoljára – a civilek segítségére. A NAV ugyanis július 16-án – váratlanul – elkezdte inkasszálni az Iványi Gábor által fémjelzett MET, Oltalom Karitatív Egyesület és a Wesley János Lelkészképző Főiskola valamennyi intézményi bankszámláját. Nemcsak lenullázta azok egyenlegét, hanem jelentős tartozást is terhelt rájuk.

A számlákról a működésre félretett összegeken túl, leemelték azokat a pályázati pénzeket is, amelyeket konkrét projektekre nyertek el, és szigorú elszámolási kötelezettségeket vállaltak az összeg elköltésével kapcsolatban. A szegedi iskolájuk tornatermének felújítására kapott mintegy 8 millió forintos pályázati támogatása is eltűnt a számláról, bár már el is kezdték a bontási munkálatokat. Az Erasmus és az amerikai NDI pályázatain nyert euró- és dollártámogatásokat is inkasszálták – írták...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.