2024. július 22., hétfő

FÜLKE: MINDEN, AMIT BIDEN VISSZALÉPÉSÉRŐL TUDNI ÉRDEMES, FÉL ÓRÁBAN

HVG PODCAST
Szerző: HVG
2024.07.22.



Egy hétig irányíthatta Donald Trump és az ellene végrehajtott, sikertelen merénylet az amerikai választás körüli közbeszédet: hosszas győzködés után vasárnap beadta a derekát Joe Biden és kiszállt az elnökjelölti versenyből, megnyitva egy példátlan időszakot az amerikai demokrácia történetében. 

A helyzet ugyanis korántsem olyan egyszerű, mint elsőre látszik: hiába támogatja alelnökét, Kamala Harrist, nincs garancia arra, hogy ő csaphat össze Donald Trumppal alig több mint 3 hónap múlva. 

Közéleti podcastunkban összefoglaltunk mindent, amit Biden visszalépése után tudni érdemes: megnéztük, visszatérhet-e a versenybe a Demokrata Párt, van-e a forgatókönyve a következő heteknek a párton belül, megvizsgáltuk Kamala Harris karrierjének legfontosabb állomásait és politikai erősségeit, összeszedtük, kik hívhatják ki, vagy állhatnak be mögé alelnök-jelöltnek, illetve utánajártunk, hogyan befolyásolhatják az események a Trump-kampányt. 

Nagy Iván László vendége Nagy Gábor, a HVG Világ rovatának vezetője, valamint Bábel Vilmos, a HVG újságírója voltak.

00:00 Intro 
00:53 Mi vezetett végül Biden visszalépéséhez? Mekkora nyomás került rá múlt héten? 
03:12 Nem érezhetik-e az amerikaiak, hogy átverték őket a demokraták? 
04:44 Miért nem lehet kijelenteni, hogy Kamala Harris veszi át Joe Biden helyét? 
09:11 Mit lehet kezdeni azzal a pénzzel, ami már befolyt Biden kampányába? 
11:22 Mit kell tudni Harris alelnökségéről és politikai karrierjéről, erősségeiről, hiányosságairól? 19:03 Ha nem Harris, akkor ki? És nem érdemesebb-e nekik alelnökségre játszani? 
21:36 Eljött-e a kockáztatás ideje a demokratáknak? Ki lehet a meglepetésjelölt? 
26:45 Hogyan reagált a Trump-kampány a visszalépésre? 
27:51 Milyen stratégiával, hol és hogyan fogható Donald Trump?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.